7.-8. Fejezet

 

7. fejezet

JAKE

 

 

Fordította: Tony

 

Dakota becsukta az ajtót, és azonnal hozzám fordult.

– Ő volt Ella? – kérdezte.

– Aha – mondta, és sokkal részegebbnek éreztem magam, mint kellett volna. A whiskytől volt, vagy Ella látványától, testközelből és teljesen fekete szaténba burkolva? Vagyis nem teljesen, gondoltam, és eszembe jutott, milyen szorosan simult a szatén a fenekére, amikor dühösen távozott. És elég rövid volt ahhoz, hogy lássam a hosszú, hosszú lábait. Az a sima, elefántcsontszínű bőr…

Az agyamban már kirajzolódott egy kép, amiben Ellát a bejárati ajtónak nyomom, a kezeim besiklanak a csúszós köntös alá, felemelem, hogy a tökéletes lábait a csípőm köré tudja fonni, a farkam éhesen nekinyomódik, miközben addig szopogatom a mellbimbóját, amíg megkeményedik a számban.

Azonnal a bárhoz mentem egy újabb italért. Még a jégkirálynő viselkedése se hűtötte le a vörösen izzó vágyat, amit akkor éreztem, amikor ránéztem, a kócos sötét hajára, a nagy kerek szemeire és a kipirult arcára. Ha Dakota nem lett volna ott, nem tudom, meg tudtam volna-e állni, hogy valami nagyon helytelen és mocskos dolgot mondjak, annak érdekében, hogy valami még helytelenebb és mocskosabb dolgot tehessek vele.

Mi bajom volt? Ő a szomszédom, és volt pasija. Ella minden szempontból tiltott terület. És baromi bosszantó volt! Erre folyamatosan emlékeztetnem kellett magam. Lehet, hogy gyönyörű, de hatalmas púp a hátamon. És erre most nem volt szükségem.

– Haver – mondta Dakota a vállamra csapva, ezzel kirángatva a gondolataimból.

– Mi van? – Újratöltöttem a poharamat, és kortyoltam a whiskymből, remélve, hogy a pia enyhíti a kanosságomat.

– Először is, holnap bocsánatot kell kérned tőle.

– Miért? – Kivettem egy tiszta pólót a komódból, és felvettem. Nem kerülte el a figyelmemet, ahogyan elkerekedett a szeme, amikor meglátott, ami eléggé legyezgette az egómat. És ezt szívesen vettem a ma esti barom vendégek után. De ez nem változtatott semmit. – Te is hangos voltál – mondtam Dakotának.

Összehúzta a szemét. – Holnap bocsánatot fogsz kérni tőle – mondta. – A szomszédaid nevetségesen megértőek az időnkénti hangos éjszakáink miatt. Az utolsó dolog, amit akarsz, hogy felbosszantsd a legújabb bérlőt.

Felsóhajtottam. Igen, holnap bocsánatot kellene kérnem Ellától a hangoskodásért. A pulton hűlő brownie-kra pillantottam. Egy doboznyi süti mindig megtette a hatását, és a „jobb-mint-a-szex” brownie-m biztosan megérintené. Ahogy anyám mondta mindig: „Senki sem tud kiabálni veled, ha valami finomat adsz a szájába.” Ez a tanács mindig jól jött.

Visszanéztem Dakotára, aki a sütit kóstolgatta. Aztán eszembe jutott, mit mondott.

– Azt mondtad, először is. – Nekidőltem a pultnak. – Valami mást is akartál mondani?

– Csak hogy idióta vagy – válaszolta.

– Ez tuti nem újdonság számodra – vontam meg a vállam.

– Igen, de ezúttal jobb, ha óvatos vagy. – Egy újabb adag brownie-t vett ki a sütőből.

– Miről beszélsz?

Dakota felnézett és mosolygott. – Bajban vagy, barátom. Nagy, nagy bajban.

 

A következő reggel klasszikus zenére ébredtem. Felnyögtem, és már kezdtem felhúzni magam, de aztán a telefonomra pillantottam. Majdnem egy óra volt. A francba, gondoltam, miközben kimásztam az ágyból. Soha nem aludtam még eddig. Habár még volt néhány órám, mielőtt az étterembe kellett mennem, de volt néhány új recept, amin dolgozni akartam, nem említve a mosást, amit ugyancsak meg kellett volna csinálnom. A brownie-tészta-foltos pólómra pillantottam, és eszembe jutott minden, ami a múlt éjjel történt.

– Baszki – motyogtam magamban, miközben a zene átszűrődött a padlódeszkákon. Dakotának igaza volt. Megint. Rendbe kell hoznom a dolgokat Ellával. Nem volt szükségem problémára az épületben. Fájt a fejem, és felszisszentem, hogy milyen kéjsóvárnak nézhettem ki múlt éjjel, csendesen az ajtónak támaszkodva, póló nélkül, miközben Ella aludni akart. Tényleg barom voltam. Mi van velem mostanában? Felnőtt férfi vagyok, akinek van önuralma, nem egy kanos tini, akinek feláll, amint meglát egy kis meztelen női húst. Ennyire ki voltam éhezve a szexre? Vagy ez valami más? Akárhogy is, kézben kell tartanom a dolgokat. Ha szabadjára engedtem a fantáziámat, ahányszor megláttam Ellát, azt tönkretette a napomat, és erre nem volt időm. Főleg, amikor ennyi minden volt alakulóban.

És egy időre az alkohollal is fel kellett hagynom. Nem az én stílusom volt két nap egymás után berúgni, de az új pozíciómmal járó stressz kezdett elhatalmasodni rajtam. A bárszekrényemre pillantottam, és csendben megígértem magamnak, hogy visszafogom az ivást. Voltak más, egészségesebb módjai a frusztráció leküzdésének. Visszagondoltam Ella kis szaténköntösére, de azonnal megvétóztam ez a természetes stressz-levezetést. Barátja van, emlékszel? mondtam magamnak. Szomszéd, emlékszel? Púp a hátadon, emlékszel?

Bevettem egy Advilt, és ittam egy nagy pohár vizet. Jobban éreztem magam, de le kellett zuhanyoznom, és megborotválkozni. Utána elég elfogadható leszek a bocsánatkéréshez.

 

Frissen zuhanyozva, egy doboz szépen felszeletelt brownie-val a hónom alatt lementem a lépcsőn, és meglepetésemre egy gyereket találtam Ella ajtaja előtt ülve. Tizenegy év körülinek nézett ki, baseball sapkával a fején, hátizsák a lábánál.

– Szia – mondta, és felállt, ahogy közeledtem.

– Szia! – Nem tudtam, mit csináljak. – Öö, Ella itthon van? – Nyilvánvalóan otthon volt, mivel zene hallatszott az ajtó túloldaláról. Nem ugyanaz a darab, mint tegnap – ez valójában kicsit egyszerűbb volt. De úgy tűnt, küszködik vele.

– Aha – válaszolta a kölyök. – Korán jöttem – mondta.

– Korán? Mire? – kérdeztem.

– Az órámra – tájékoztatott.

Hát, ez sok mindent megmagyarázott. Áthajoltam mellette, és bekopogtam. A zene nem maradt abba, de lépteket hallottam közeledni.

– Jeremiah! – kiáltott Ella a gyerekre, mikor kinyitotta az ajtót, engem totál figyelmen kívül hagyott. Nem hibáztattam érte. A szokásos fekete, formátlan ruháját viselte… Hogy oldasz meg egy problémát, aki pont úgy néz ki, mint Mária? De a farkam szerint egyáltalán nem volt probléma. Nyugi, fiú – gondoltam.

– Nem szóltál, hogy itt vagy – mondta Ella a fiúnak.

– Anya korán hozott – mondta Jeremiah, meghúzva a sapkája szélét. – Nem tudtam, hogy kopoghatok-e az új lakásodnál.

– Persze, hogy kopoghatsz. – Ella a homlokát ráncolta. – Nem kell a folyosón ülnöd egyedül. – Visszanézett a lakásba, ahol a másik tanuló még mindig játszott, és látszott, hogy gondolkodik. A zongorával együtt egy embernek is alig volt hely, nemhogy két további diáknak. Az egyik valószínűleg már túl sok volt.

Megköszörültem a torkom. – Velem jöhet a lakásomba – ajánlottam.

Ella felnézett rám, végre észrevett. – Nem hiszem, hogy jó ötlet. – A hangja ugyanolyan jeges volt, mint tegnap éjjel.

– Én nem bánom – mondtam.

– Az nem számít – válaszolta, de Jeremiah kiszúrta a dobozt a kezemben.

– Az mi? – kérdezte.

Szép munka, kölyök, gondoltam, és letérdeltem elé. – Ez az én világhírű brownie-m. – Kinyitottam a dobozt, és figyeltem, ahogy tágra nyílik a szeme. – A zongoratanárodnak akartam adni.

– Nem szeretem a brownie-t – mondta Ella kimérten.

Nem foglalkoztam vele. Egyértelmű, hogy hazudott. Láttam, hogy szinte fennakadt a szeme, amikor tegnap éjjel megkóstolta. A lányok bugyijába mindig az édes szájukon keresztül vezetett az út, és Ella esetében is így volt, hiába tagadta. Én pedig nagyon szerettem volna közelről látni a bugyiját.

– Szeretnél brownie-t? – kérdeztem Jeremiah-tól.

Buzgón bólogatott.

– Tudod… – Az államra támasztottam az ujjam, mintha gondolkodnék. – Odaadhatnám neked ezt a doboz sütit, de az nem lenne tisztességes a diákkal szemben, aki még gyakorol. Nem tudom, van-e annyi, hogy elég legyen mindenkinek.

Jeremiah csüggedten nézett, de megértően bólintott.

– Habár. – Felálltam. – Tudok csinálni egy másik adagot, hogy elég legyen mindenkinek. Ha hajlandó vagy segíteni nekem.

– Tényleg? – kérdezte Jeremiah.

– Tényleg – válaszoltam. – Ez a munkám. Séf vagyok.

– Séf vagy? – vágott közbe Ella.

– Aha – Rápillantottam… teljesen meglepettnek nézett ki. – Mit gondoltál, mit csinálok? – Milyen más munka tart ilyen későig? Azt hitte, sztriptízbárt vezetek, vagy ilyesmi? Aztán eszembe jutott valami. Ó, te jó ég, ezért nem akarta, hogy vigyázzak Jeremiah-ra. Azt hitte, csak valami bulizó barom vagyok. – Én vagyok a Grassfed konyhafőnöke – mondtam neki. – Rám guglizhatsz.

– Segíthetek neki brownie-t sütni? – kérdezte Jeremiah, az új barátom, a sütis dobozt a mellkasához szorítva, mintha aranyból lenne.

Ella zavartan pillantott a lakásba, majd újra Jeremiah-ra.

– Segítene, ha nyitva hagynám a lakásom ajtaját? – kérdeztem.

– Kérlek? – könyörgött Jeremiah.

Ella felsóhajtott. – Oké – mondta a diákjának, aki éljenezni kezdett. – Tizenöt perc múlva megyek érted. – Felnézett rám. – Az ajtó maradjon nyitva – parancsolta.

– Természetesen – mondtam, és nekiadtam a doboz brownie-t. – Ez a mostani diákodé. – Letérdeltem, és felvettem a hátizsákot a földről. – Gyere, Jeremiah – mondta az új kis barátomnak. – Menjünk, csináljunk brownie-t.

– Juhé! – A levegőbe öklözött, és elindult a lépcső felé.

– Jake? – szólalt meg Ella mögöttem, mire megfordultam.

– Igen?

Rám mosolygott – most először –, és szent szar, gyönyörű volt.

– Kösz – mondta a szemembe nézve, aztán visszament a lakásába.

 

Katie McCoy–Play me

 

 

8. fejezet

ELLA

 

 

Fordította: Tony

 

– Aztán megmutatta, hogyan kell megolvasztani a csokit, és azt gondolnád, hogy tényleg könnyű, de nem az – mondta Jeremiah, kicsi kezeivel vadul gesztikulált, ahelyett, hogy a skálázást gyakorolta volna, amit mondtam neki. De olyan buzgó és izgatott volt, hogy nem volt szívem rászólni, hogy figyeljen. Különösen, amikor nekem is nehezemre esett. – Nem olvaszthatod meg a tűzhelyen, tudod.

– Nem? – kérdeztem, az én sütési és főzési tudományom kimerült abban, hogy hány percre kell betenni a levest a mikróba.

– Egy tálban forró víz fölé kell tenned – felelte Jeremiah hatalmas szemekkel.

– Tényleg? – Nem tudtam nem mosolyogni az újdonsült sütési tudásán.

– Tényleg. – Felém fordult a zongorapadon. – És nagyon kell figyelned, mert az egyik percben még finom olvasztott csoki, a következő pillanatban meg bam! Totál odaégett.

Ahogy ezt mondta, úgy éreztem, tökéletesen utánozza Jake-et. Úgy tűnt, Jeremiah-nak új hőse akadt.

Kezdtem újraértékelni a véleményemet róla. Mielőtt Jeremiah visszajött, rágugliztam kicsit Jake-re – ahogy ajánlotta –, és amit találtam, nagyon meglepett. És emiatt átértékeltem a korábbi feltételezésimet az éjszakázásáról.

Jake pontosan az volt, akinek mondta magát – a Grassfed konyhafőnöke, egy étteremé, amiről már hallottam, de ahol sosem voltam. Elég puccos hely volt – különleges alkalmakra és randevúkra, ahol tényleg le akarsz nyűgözni valakit. Markkal egyetértettünk abban, hogy fölösleges extra pénzt kidobni valamire, amit egy mérsékeltebb árú étteremláncban is megkaphatsz, ahova általában jártunk a randijainkon. Nem mintha túl sokszor hívott volna meg. Egyértelmű, hogy olyan barátnő voltam, akihez a mérséklet árú étteremlánc illett. Applebee barátnő[1]. Nem úgy, mint Jake barátnője tegnap éjjel. Őhozzá valószínűleg kaviár és rózsák illettek.

Akkor nem igazán bántam, de minél többet gondoltam rá, annál inkább kezdtem azt hinni, hogy Mark sokkal rosszabb pasi volt, mint gondoltam, abban a pár hónapban, amíg együtt voltunk. Mindig volt valami kifogása, hogy miért nem tesz meg valamit, ami extra erőfeszítést vagy romantikát kívánt. A virág pénzkidobás, mert csak pár napig tart. A csokoládé klisés. A mozi hiábavaló próbálkozás volt, mert nehezen találtunk olyat, amiben egyetértettünk, külön kellett moziba mennünk, ha meg akartuk nézni, amit akarunk. És soha nem csinált nekem brownie-t.

Jake éttermének honlapját nézegetve, és az emberek lelkes kritikáit olvasva, akik mind a párjukat vitték oda, nagyon dühös lettem, hogy Mark soha nem tett ilyen gesztust. És bűntudatom is lett, hogy olyan keményen és gyorsan ítélkeztem Jake felett.

A Grassfed hétfőnként zárva volt, ez azt jelentette, hogy Jake minden más napon éjfélig vagy még tovább dolgozott. Nem csoda, hogy olyan fáradtnak látszott. És a cikkek alapján, amit találtam, csak nemrég lett konyhafőnök, egy kulináris körökben nagyon ismert és nagyon szeretett nőtől vette át a helyet. Csak elképzelni tudtam, milyen nyomás alatt volt, hogy felérjen a hírnévhez.

Mivel rájöttem, hogy nem tudom rávenni Jeremiah-t az igazi gyakorlatokra, hagytam, hadd mondja el a Jake sztorikat, aztán az óra további részében néhány egyszerű gyakorlatot csináltunk együtt.

Épp, amikor véget ért az óra, kopogtattak az ajtón.

– Gyere, Jeremiah – kaptam fel a hátizsákját. – Ez biztosan anyukád.

De amikor kinyitottam az ajtót, Jake állt ott vigyorogva egy dobozzal a kezében, aminek gyanúsan csokiillata volt. Összefutott a nyál a számban, de nem a brownie-k miatt. Ennek a srácnak csak olyan vékony pólói voltak, amin átlátszottak a tetkói? Aztán eszembe jutott az odavarrt név – Lucy –, és magamra parancsoltam, hogy ne vágyakozzak egy pasi iránt, aki nem is szingli. Igen, ránézésre fincsi volt, de volt barátnője. És különben is, nem volt az esetem.

– Nem engedhetem el a helyettesemet a munkája gyümölcse nélkül – mondta.

– A brownie-k! – Jeremiah elvette a dobozt, és a mellkasához ölelte.

– Azt hiszem, ezek a legjobbak, amit valaha sütöttem – mondta neki Jake, és bár biztos voltam benne, hogy ez nem igaz, nem tudtam nem mosolyogni azon, milyen boldoggá tette Jeremiah-t. – Van jövőd a konyhában, barátom.

– Hűha! – Jeremiah úgy bámult a brownie-kra, mintha Jake azt mondta volna, hogy tud varázsolni.

– Ha újra korán érsz ide, csak gyere fel, és kopogj be – mondta Jake, óvatosan megkoppintva Jeremiah baseball sapkáját. – Legközelebb megtanítalak kekszet sütni. A legjobb csokis kekszet, amit valaha ettél.

– Király! – vigyorgott Jeremiah, aztán megzizzent a telefonja. Kihúzta a zsebéből és ránézett. – Itt van a mamám – mondta nekem.

– Oké – mosolyogtam rá. – Jövő héten találkozunk?

– Aha – felelte. – Köszönöm az órát. – A köszönet udvarias volt, de már most meg tudtam mondani, hogy az izgatottsága Jake következő lehetséges leckéjének szólt. Visszafojtottam egy sóhajt. Ha nem vigyázok, elvesztem a zongoradiákjaimat egy jóképű séf miatt, aki jól tud sütni.

– Szia! – integettem Jeremiah-nak, amint az utcára vezető dupla üvegajtó felé ment. Figyeltem, ahogy a kezével máris vadul gesztikulálva beszállt az anyukája kocsijába. Visszafordultam Jake-hez, aki szintén az autót figyelte.

– Úgy tűnik, van egy rajongód – mondtam neki.

– Jó gyerek. – Jake megvonta a vállát, mintha ez gyakori esemény lenne az életében. – Szeret sütni.

– Most már biztos – válaszoltam neki, visszagondolva, milyen boldog volt Jeremiah. Szegény srác a folyosón ücsörgött arra várva, hogy véget érjen a másik óra. A szüleim házában volt egy másik szoba, ahol várhatott, és beszélgethetett a szüleimmel és a nővéremmel. Nem is gondoltam arra, hogy mi lesz a diákjaimmal, amikor az új lakásba költöztem. Ha Jake nem jött volna, nem tudom, mit csináltam volna.

– Köszönöm, hogy vigyáztál rá, amíg véget ért a másik órám. Tartozom neked – mondtam Jake-nek. Tisztában voltam vele, hogy tévesen ítéltem meg őt, és rosszul kezdtük a dolgokat. – Sajnálom, ha nyers voltam a múlt éjszaka.

De ő megrázta a fejét. – Minden jogod megvolt feljönni és kiabálni velem – mondta. -Tényleg faragatlanok voltunk, és én sajnálom.

Erre nem számítottam, és nem tudtam, mit válaszoljak, így csak álltunk ott, én meg a lábamat néztem. Már volt elég képem Jake mellkasáról és karjáról, ami táplálta a helytelen, még-mindig-tagadom-mert-ő-nem-az esetem típusú fantáziáimat az elkövetkezendő tizenöt évre, vagy tovább.

– Van még egy kis maradék a lakásomban – szólalt meg Jake végül, én pedig felnézve láttam, hogy a tarkóját dörzsöli, sűrű haja kócos és nagyon simogatnivaló volt. – Feljössz brownie-ra és egy kis tejre? – Egész ártatlan ajánlat volt, de ebben a pasiban semmi sem volt ártatlan.

– Nem igazán vagyok oda a brownie-ért – hazudtam, remélve, hogy elég jó kifogás volt, hogy befejezzük ezt a beszélgetést, és visszamehessek a lakásomba gyakorolni, amíg már nem gondolok arra, hogy milyen puha lehet a haja az ujjaim alatt

– Múlt éjszaka úgy tűnt, eléggé odavagy a brownie-ért– kötekedett Jake, egyértelműen a „jobb-mint-a-szex” beszólásomra célozva. Ó, istenem, ez soha nem fogom kiheverni. – Oké, hát, tudok mást is csinálni. Ahogy Jeremiah-nak mondtam, nagyon ütős csokis kekszet sütök. – Rám vigyorgott, így láthattam a tökéletesen egyenes fogait és a filmsztárhoz illő gödröcskét a bal arcán. Nem csoda, hogy olyan szép barátnője volt, mint Lucy. Valószínűleg lépten-nyomon rávetették magukat a nők.

– Nem igazán szeretem az édességet – próbálkoztam újra. Mark nagy támogatója volt a minimalista életmódnak, ami lehetővé tette az előadó számára, hogy teljesen a zenére koncentráljon. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, ő bátorított, hogy távolítsak el minden szükségtelen dolgot az életemből. Arra is bátorított, hogy hagyjam el a cukrot, a legtöbb szénhidrátot és minden koffeint. Nem találtam túl nagy áldozatnak. Végül is, nem is emlékszem, a múlt éjszaka előtt mikor ettem utoljára brownie-t – a szüleim nem a főzőtudományukról voltak híresek, különösen nem a sütésről. Kivéve, természetesen, a „speciális brownie-t”. De nem igazán értettem, miért vannak oda az emberek az édességért. A múlt éjszakáig.

És Jake egyértelműen nem hitt nekem. Úgy nézett rám, mintha űrlény lennék.

– Nem szereted az édességet? – kérdezte.

– Nem igazán – mondtam, és visszamentem a lakásomba. Reméltem, hogy érti a célzást. De ehelyett követett. A lakás még kisebbnek tűnt, hogy benn volt, sokkal intimebbnek. Melegebbnek.

– Inkább ínyenc vagy? – kérdezte, én pedig felé fordultam és vállat vontam.

– Azt hiszem. – Kiszolgáltatottnak éreztem magam a tekintete alatt. – Csak nem vagyok oda az ételekért.

– Tessék? – A mellkasára tette a kezét, mintha halálosan megsebeztem volna. – Hogyhogy valaki nincs oda az ételekért? Szükséged van a túléléshez!

– Nem azt mondtam, hogy nem eszek – magyaráztam, habár úgy éreztem, nem kellene. Mit érdekli, hogy eszek-e vagy sem? – Eszek.

– Mit eszel?

– Levest – mondtam tétován, de erre felragyogott az arca.

– Ó, a leves az jó! Isteni gyömbéres sütőtöklevest készítek, ropogós– természetesen házi – kovászos kenyérrel, és egy üveg borralpárosítva. – Az ajkához emelte az ujjait, és megcsókolta, mint egy nyamvadt tévés séf. – Mennyei!

De én csak vállat vontam.

– Tényleg? – kérdezte. – Semmi? Nem korog a gyomrod? Egyáltalán?

– A Campbell tésztás csirkelevesét szeretem – mondtam.

Megrázta a fejét. – Az nem leves – válaszolta. – Az só egy konzervben.

– Kóstoltad? – kérdeztem.

– Nem – felelte. – Nem kellett. Az előrecsomagolt ételek soha nem olyan jók, mint az igaziak.

– Nem értek egyet.

– Nos, boldogan bizonyítom, hogy tévedsz. – Megint úgy mosolygott rám. Itt volt az ideje befejezni a flörtölést – biztos voltam benne, hogy Lucy dühös lenne, ha tudná, hogy a barátja megpróbálja felcsalni a szomszédját a lakásába azzal az ürüggyel, hogy levest főz neki. A tekintetéből pontosan tudtam, hogy mit akar felmelegíteni, és annak semmi köze nem volt egy leveskonzervhez. Az utolsó dolog, amire most szükségem volt, hogy egy szexi szakács elcsábítson, ami túl szűk pólót hord, és túl széles a mosolya.

– Erősen kétlem, hogy a barátnőd helyeselné az ajánlatodat, hogy főzöl nekem – mondtam neki kereken.

Felvonta a szemöldökét. – A barátnőm?

– A barna lány múlt éjszaka?

Kitört belőle a nevetés. – Dakota? Ő nem a barátnőm. Ő a helyettesem az étteremben.

– Ó! – Ennyit tudtam kinyögni. Akkor kicsoda Lucy, aki elég különleges ahhoz, hogy a nevét a mellkasára tetováltassa? Sőt, a szívére? De nem tudtam megkérdezni, mert akkor be kellett volna vallanom, hogy elég sokáig bámultam a mellkasát ahhoz, hogy jól megnézzem a tetoválását.

– Habár, azt hiszem, igazad van – mondta Jake kicsit félénken. – Valószínűleg a pasidnak sem tetszene az ajánlat.

Most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek. – A pasim?

– A srác, aki segített idehozni a zongorát?

– Ó! – Megráztam a fejem. – Mark a tanárom.

– A zongoratanárnak saját zongoratanára van – ugratott Jake. – Akkor elég jó lehet.

– Ő a legjobb – mondtam határozottan.

Jake vállat vont. – Azt hiszem, nem vagyok oda a klasszikus zenéért.

Ezt már hallottam.

– A legtöbb ember nem érti, milyen gazdag és érdekes a klasszikus zene – mondtam.

Felemelte a szemöldökét. – Ó, tényleg? – kérdezte, túl kihívóan.

Általában itt befejeztem volna a beszélgetést, elfogadva, hogy a legtöbb ember soha nem érti meg, mi olyan különleges a klasszikus zenében, de a gondolataim hosszú, szenvedélyes szónoklatban zúdultak ki a számon.

– Talán nem olyan menő és izgalmas, mint a popzene, a rock and roll vagy akár a jazz, de hihetetlen történelme van, és ugyanolyan vibráló és hatásos, mint több száz évvel ezelőtt. A klasszikus zene megtalálható a ma létező összes zenei forma gyökereiben, szóval igazából, ha szeretsz bármilyen zenét, akkor szereted a klasszikus zenét, csak még nem vetted a fáradtságot, hogy meghallgasd mindenféle sallang és síp nélkül, amit ma szeretünk hozzáadni a zenénkhez. Valójában a klasszikus zene teljesen tiszta, teljesen egó nélküli. Amikor játszol, kapcsolatba kerülsz azzal, aki a zenét írta, és mindenki mással is, aki már játszotta ezt a zenét. A történelem része vagy, és ez rendkívüli dolog.

Teljesen kifulladva fejeztem be. Jake egy pillanatig nem mondott semmit, csak bámult rám, és a tekintete intenzitásától elpirultam. Teljesen sebezhetőnek éreztem magam, mintha levetkőztem volna egy idegen előtt, és nem a szomszédomnak mondtam volna el, miért szerettem klasszikus zenét játszani.

– Én… – kezdtem, de mielőtt megszólalhattam volna, Jake a karjába rántott, és gyönyörű ajkát az enyémre szorítottam.

---

[1]Applebee’sRestaurants LLC: amerikai, az Applebee’sNeighborhoodGrill+Bar étteremlánc, amely a hétköznapi étkezésre összpontosít, főleg amerikai ételeket kínál.