25-26. Fejezet

 

 

25. fejezet

ELLA

 

 

Fordította: Echo

 

– Emlékeztess még egyszer arra, hogyan is hívtak meg a szüleimhez vacsorára? – morogtam Jake-nek, miközben a bejárati ajtó felé sétáltunk.

Frissen borotvált arcán vigyor feszült. – Nos, csokoládé borított be, le kellett zuhanyoznod, és elkövetted azt a hibát, hogy nálam hagytad a telefonod.

– Nem mintha magammal vihetném a telefont a zuhany alá – tájékoztattam Jake-et.

– Dehogy. – Megnyomta az ajtócsengőt, és a szemöldökét vonogatva nézett rám. – De engem mindig magaddal vihetsz a zuhany alá.

Megráztam a fejemet, és lehúztam a rajtam lévő kék nyári ruhát. Jake-hez hasonlóan a szüleim is mindig csúfoltak a fekete ruháim miatt – hirtelen ideges lettem az új ruhámra adott reakciójuk miatt. Ugyanúgy fognak viselkedni, mint amikor néhány héttel ezelőtt megettem azt a sok gyors kaját? Úgy bámulnak rám egész este, mintha valami idegen lennék? Sok év után, miután a színpadon kívül mindenhol céltudatosan észrevétlen voltam, még mindig próbáltam hozzászokni ahhoz a fajta figyelemhez, amelyet körülöttem mindenkitől kapok.

Nem úgy, mint Jake, aki teljesen nyugodtnak tűnt, és egyáltalán nem volt zavarban attól, hogy találkozzon a lány szüleivel, akivel… mik voltunk pontosan? A randevúzás túl lazán hangzott. A pasi és a barátnő túl gyerekesnek tűnt. A szerelmesek túlságosan irodalminak hangzott. És mit akartam, hogy legyünk? Nemrég találkoztunk, de már megbíztam benne. Olyan módon, ahogy még soha senkiben nem bíztam.

Jake-re pillantottam, aki egyáltalán nem tűnt idegesnek. Ő mit gondolt rólunk? Amit éreztem egyszerű rajongás volt – szexszel és kedvességgeltöltve? Vagy valami több volt? Lépéseket hallottunk felénk jönni, Jake pedig a kezében tartotta a borosüveget, és rám mosolygott. Vettem egy levegőt és visszatartottam.

Az ajtó kinyílt, és ott volt az anyám, a legfényesebb kaftánját viselve, a nyakában csilingeltek a kristályok.

– Ella! – vont az ölelésébe. – Nem kellett volna csengetned. – Hátrahúzódott, és karnyújtásnyiról nézett rám. – A kék pompás szín számodra. Nem értesz egyet? – kérdezte Jake-től. Tudtam, hogy őt teszteli – ugyanúgy, ahogy Markot. Mark kudarcot vallott.

– Szerintem minden szín gyönyörűen áll neki– válaszolta Jake simán.

Anyám arca vigyorba fordult. – Kedvellek – mondta neki. – Mi is volt a neved, megismételnéd?

– Ő Jake, anya – közöltem vele, bár nem volt kétségem afelől, hogy tudja.

– Nos, Jake, én Helen vagyok. – Anyám átfűzte Jake karján a sajátját. – Hadd mutassalak be a többieknek, és helyezkedjünk el.

– Anya– figyelmeztettem, mivel pontosan tudtam, mire gondol, amikor azt mondta, hogy „elhelyezkedni”.

– Ó, gyerünk már, Ella. – Anyám behúzta Jake-et a házba. – Ne legyél már ilyen kriptaszökevény. Szereted a brownie-t, Jake? – kezdte el a konyha felé vezetni.

– Természetesen. – Jake kíváncsi pillantást vetett rám.

A szemem forgattam. – Egy füves brownie-val próbál megkínálni– mondtam neki, örülve, hogy még érkezésünk előtt figyelmeztettem a szüleim szokásairól.

– Ó! – nevetett. – Imádom a brownie-t– tájékoztatta anyámat, amikor beléptünk a konyhába. – De jobban szeretem a csokoládéval ízesítettet, semmi mást.

– Nos, jó. – Anyám elengedte, és felkapott egy brownie-t a konyhaszigetről. Letört egy apró darabot, és a szájába dugta. – Ha meggondolnád magad…– Rákacsintott, és elhúzott, feltehetően,hogy megkeresse apámat és Ninát.

– Annyira sajnálom – fordultamJake felé. – Fogalmam sem volt, hogy ma este is be fognak tépni.

– Semmi gond. Rengeteg barátom van, aki csinálja. – Felvett egy brownie-t, megszagolta, és letette. – Úgy tűnik, a családod legalább a jó minőségű cuccokba fektet be.

– Jake! – harsant fel apám hangja, ahogy bejött a konyhába. – Örülök a találkozásnak! – Szívélyesen fogott kezet Jake-kel. – Ella ritkán hozza haza a férfi barátait.

– Apu! – kiáltott fel Nina a folyosóról. – Te most épp ide fingottál? Ez undorító volt!

Az apám nevetett.

Az isten szerelmére, gondoltam, az egész családom teljesen elszállt ma este? Nem mintha valaha is nagyon jól viselkedtek volna a hazahozott vendégeimmel, de ez még tőlük is őrült dolog volt. Füves brownie, fingós viccek, mi lesz ezután? Elakadt a lélegzetem, amikor Nina belépett a konyhába, és imádkoztam, hogy ne térjen vissza ahhoz a rövid, de hihetetlenül kínos próbálkozásához, hogy nudista legyen.

Szerencsére teljesen fel volt öltözve. Az orrát fogva, és valami fényes neon trikót viselve, de teljesen felöltözve.

– Borzasztó vagy– mondta apámnak, aki még mindig mosolygott. – Szia, Jake. – Odajött és megölelte, mintha régi barátok lennének.

– Ó, szia!– A válla fölött nézett rám.

– Nina – suttogtam, majd apámra mutattam. Őszintén. Nem is számíthattam rájuk abban, hogy megfelelően bemutatkozzanak.

– Ó! – Nina elengedte Jake-et, és közben észrevette a bort, amit hozott. – Szép!

– Bontsuk ki. – Kivettem a kezéből. Ez inkább magamnak szólt, mint bárki másnak – a családom már így is kissé mámorosak voltak. Valójában túlságosan is, de egy pohár bor talán kevésbé teszi nevetségessé.

Megkerültem a konyhaszigetet a bornyitóért. Pár másodpercig küzdöttem a fóliával, mire egy meleg kéz betakarta az enyémet.

– Engedd meg – mondta Jake, és néhány egyszerű mozdulattal kibontotta, és kihúzta a dugót az üvegből. – Poharak? – kérdezte, én pedig kikaptam őket a szekrényből. Töltött nekem egy szép, bőkezű pohárnyit, és egy kicsit kevésbé bőkezűt magának. – Egészségedre!– mondta, és az enyémhez koccintotta a poharát.

Egy jó nagyot kortyoltam, miközben Jake töltött a szüleimnek és Ninának.

– Remek íz – mondta apám, mintha valamiféle borszakértő lenne.

Anyám azonban Jake-et bámulta.

– Oroszlán vagy? – kérdezte tőle.

– Anya!– mondtam figyelmeztetően, de nem vett rólam tudomást.

– Az vagy, ugye?

– Igen– erősítette meg Jake.

– Tudtam! – turbékolta. Lenézett a nyakában lévő kristályok tucatjaira, kibontott egyet, és áthúzta a fején. Piros volt, hasonlóan ahhoz, amit a múltkor adott nekem. – Ez a tiéd – adta át Jake-nek. – Segít a központba helyezni önmagad, amikor szükséged van rá.

– Anya. – Eszembe jutott, hogy Mark mennyire elborzadt, amikor ugyanezt tette vele, csak az kristály, amit adott neki azért volt, hogy segítsen neki „ellazulni”. – Jake-nek nincs szüksége a kristályodra.

– Valójában… – Jake megvizsgálta a vörös követ. – Ez nagyon szép. És kinek ne lenne szüksége egy kis extra összpontosításra?

Anyám sugárzott.

– Kinek nincs szüksége több összpontosításra? – vágott közbe apám. – Nos, Ellának nincs. Ő teljesen koncentrál. Klasszikus zenére.

Remek, gondoltam. Újabb előadás.

– Lazítanod kell, Ella – mondta apám. – Időnként állj fel a zongorától és az istenverte kottáidtól.

A szoba azonnal feszültté vált. Kinyitottam a számat, hogy elmondjam apámnak, hogy ha odafigyelne, akkor észrevenné, hogy abban a pillanatban felállok a zongorámtól, és ha kottát akarok követni, akkor kottát fogok követni, de mielőtt mondhattam volna bármit, Jake megfogtaa kezem.

– Ella hihetetlenül tehetséges zenész. – A szorítása határozott és megnyugtató volt. – És azért ilyen, mert annyira elkötelezett. Ha a személyzetem feleannyira összpontosítana, mint ő, akkor enyém lenne a város legjobb étterme. Én csak most tanulok a klasszikus zenéről, de Ella fantasztikus tanár – és imádja a zenét. Ez kinyilvánul minden hangban, amit lejátszik. Lehetetlen, hogy ne nyerje meg ezt a versenyt.

Mindenki elhallgatott, én pedig gombócot éreztem a torkomban. Soha senki nem állt ki így mellettem. Éreztem valamitJake iránt, ami sokkal erősebb volt, mint a rajongás. Valami, ami gyanúsan szerelemnek tűnt.

Vártam, hogy az apám vitába szálljon, és elmondja Jake-nek, hogy az egyetlen igazi zene az, amit te magad alkottál, de ő csak vigyorgott.

– Ez tetszik nekem– mondta, és megveregette Jake hátát. – Gyerünk! Együnk!

 

Az étkezés többi része gond nélkül lezajlott. A szüleim, annak ellenére, hogy kissé betéptek, többnyire jól viselkedtek. Voltak időnként helytelen viccek, de úgy tűnt, hogy Jake nem vette észre őket, vagy nem törődött vele. Arra számítottam, hogy az estét egyre mélyebbre mászva töltöm a borospoharamban, de jól érzem magam.

Vacsora után, miközben Jake apámnak és Ninának segített leszedni az asztalt, anyám félrehúzott.

– Nagyon jól nézel ki, Ella – mondta, és az arcomra tette a kezét. – Igazán boldognak.

– Köszönöm, anya. – Nem tudtam nem mosolyogni. – Boldog vagyok.

– Nagyon örülök, hogy valami másban látlak, mint azokban a zord, sötét ruhákban, amiket mindig is viseltél. – Kezeit a karomra simította. – Úgy tűnik, hogy még híztál is egy kicsit.

Észrevettem, hogy a szokásosnál kicsit jobban kitöltöttem a ruháimat.

– Szerintem is– vallottam be. – Jake szeret megetetni.

– Ragaszkodj hozzá – parancsolta anyám. – Azt a férfit, aki boldoggá és kövérré tesz, meg akarod tartani.

Szerencsére nem állt szándékomban hagyni, hogy egyhamar elmenjen.

Apám és Jake beszélgettek, miközben csatlakoztak hozzánk a folyosón.

– Egy igazi bunkó volt– mondta apám.

– Kiről beszélsz? – kérdezte anyám.

– Mark.

– Ó! – anyám bólintott. – Teljesen bunkó.

– Nem tudtam, hogy te és Mark randevúztatok– mondta Jake kifürkészhetetlen arccal. Féltékeny volt?

– Csak egy kis ideig– mondtam gyorsan. – Nem volt komoly.

– Apád azt mondta, hogy vele éltél.

Ó, jaj!

– Még mindig a tanárod? – kérdezte apám. – Tudom, hogy te és én nem értünk egyet abban, hogy milyen zenét játszol, de biztosan kell lennie odakint egy másik tanárnak, aki nem kényszerít rád hülye diétákat, és nem tesz úgy, mintha nagy bottal lenne…

– Frank! – figyelmeztette anyám.

– Igazad van, apa. Mark egy bunkó – mondtam nekik, és láttam, hogy Jake arca ellazul. – És miután véget ért a verseny, nem dolgozom tovább vele. Keresek egy új tanárt.

– Jó. – Apám odahajolt hozzám, és adott egy puszit az arcomra. – Jobbat érdemelsz.

– Köszönöm, apa.

– Tudod, hogy büszke vagyok rád, igaz?

Éreztem, hogy gombóc képződik a torkomban. Tudtam, hogy apám büszke rám, de ez volt az első alkalom, hogy ezt hangosan kimondta. És tudtam, hogy a vallomás egy részét Jake-nek köszönhetem. Azért, hogy kiállt apámmal, a családommal szemben. Azért, hogy rákényszerítette őket arra, hogy lássák, nem olyan támogatóak, mint amilyennek gondolták.

– És, Jake– apám kezet fogott vele. – Nagyszerű volt találkozni veled.

– Önnel is. – Jake ezután átölelte anyámat. – Köszönöm a vendéglátást.

– Bármikor szívesen látunk itt– mondta neki anyám, és mindkét szülőm hirtelen újra normális lett. Azon tűnődtem, amikor elmentünk, hogy ez az egész Jake próbatétele volt. Nos, gondoltam, ha igen, ahogy visszanéztem az ajtóból felénk integető szüleimre, úgy tűnt, hogy remekül teljesített.

Jake átkarolta a derekamat, kezét a csípőmön pihentette.

– Kedvesek a szüleid – mondta. – Furcsák, de kedvesek.

– Fogalmad sincs – mondtam neki. Ha valaki jutalmat érdemelt azért, mert eltűrte a furcsaságaikat, akkor Jake biztosan. Elvigyorodtam magamban, miközben közelebb húzott, teste melege az oldalamhoz ért. És egy csomó ötletem volt arra, hogy pontosan mi is legyen ez a jutalom.

26. fejezet

JAKE

 

 

Fordította: Echo

 

Azt mondtam magamnak, hogy nem számít, hogy Ella jelenlegi tanára a korábbanvele élő pasija volt. Végül is most velem volt. És az egész tegnap estét azzal töltötte, hogy pontosan megmutatta, mennyire is hálás azért, hogy az élete részevagyok. Egy köszönöm, amit alig vártam, hogy megismételjen, amint ma este hazaérek a munkából. Nem is emlékszem, mikor szerettem volna utoljára ennyire hazaérni az étterem bezárása után. Valami igazán kellemes volt abban a tudatban, hogy Ella vár majd rám, amikor hazaérek. Főleg, amikor azokban a fehérneműkben várt, amit annyira szeretett.

Vigyorogtam, ahogy a konyhába indultam, és a képe harisnyakötőben és csipkében beleégett az emlékezetembe. Emlékeztettem magam, hogy menjek el valami divatos fehérnemű boltba, ha lesz időm. Semmi sem jobb, mint olyan hiányos semmiségek vásárlása, amelyeket darabokra tervezel tépni. Végül is valamiért ilyen gyengének kellett lenniük, nem?

Általában a konyha nyüzsgőilyenkor, mindenki készül az előttünk álló éjszakára. De ma az egész személyzet egy sarokban húzódott, és egymásnak suttogtak. Halálra váltan megálltam, ahogy ideges szemek fala találkozott az enyémmel, és gyorsan félrenéztek. Kivéve Dakotát. Arckifejezése mogorva volt, de tartotta a szemkontaktust.

– Mi folyik itt?– kérdeztem, és mindenki szétszóródott az állomáshelyére, továbbra is kerülve a tekintetemet.

Dakota odajött hozzám, és láttam, hogy egy újság van a kezében.

– Menjünk az irodádba– mondta.

Követtem őt, a szívem a gyomrombanverdesett. Az újság és a rémült konyhai személyzet? Ez csak egy dolgot jelenthet: rossz értékelést. És ránézésre nagyon-nagyon rossz volt.

– Ki volt az? – kérdeztem, amint becsukódott mögöttem az irodám ajtaja.

Dakota átadta az újságot. – Matt Metcalf.

Átnéztem arovatot, és olyan kifejezéseket találtam, mint „nem adnék belőle enni a kutyámnak”, „nem eredeti, fantáziátlan és egyszerűen lusta”, és az utolsó mondat: „Patricia Roberts szégyellné, hogy mivé lett szeretett Grassfedje egy tapasztalatlan, másoló szakács kezei alatt, akinek nincs saját elképzelése.

Felforrt bennem a vér, ahogy labdává gyúrtam a papírt, és a szoba másik végébe dobtam.

– A francba!

– Matt Metcalf egy pöcs. – Dakota hangja nyugodt volt, ami valahogy még jobban feldühített.

– Ő az első számú ételkritikus San Franciscóban– emlékeztettem, és valami mást akartam eldobni. – Ez véget vethet a karrieremnek, Dakota.

– Ő ellentmondásos, ezt mindenki tudja. – Dakota hűvössége feldühített engem. – Lustának és nem eredetinek nevezte Patriciát azon a helyen is, ahol a Grassfed elindítása előtt volt, emlékszel?

– Ezt a szakmában mindenki tudhatja– tájékoztattam, és ökölbe szorítottam a kezeimet. – De emberek ezrei, akik az újságot olvassák, és vacsorázni vágyó helyet keresnek, nem tudják, hogy Matt Metcalf egy kibaszott pöcsfej, aki utálja az újdonságokat.

– Nézd!– Dakota keresztbe tett kézzel állt elém. – Ez szívás. Valóban így van. De van egy személyzeted, aki arra vár, hogy lássa, hogyan reagálsz erre. Meg kell mutatnod nekik, hogy ez nem számít.

– De igenis számít– erősködtem, bár a dühöm kezdett alábbhagyni.

– Csak akkor számít, ha hagyod– érvelt Dakota. – Ha úgy viselkedsz, hogy ez semmiség, hogy ez csak egy újabb nap, akkor a konyhában mindenki ugyanezt fogja tenni.

– Nem tudom, képes vagyok-e erre– vallottam be.

– Igen, meg tudod tenni. – Dakota megveregette a vállamat. – Csak éld túl a napot, és megígérem, hogy te és én kirúgunk a hámból, és leisszuk magunkat, amint véget ér az éjszaka.

 

És Dakota beváltotta ezt az ígéretét. A negyedik tequilánál már sokkal kevésbé éreztem magam stresszesnek. A lábaimat is sokkal kevésbé éreztem. És az ajkaimat. Az én fülem is zúgott?

– Ennek ezüst bevonata kellene, hogy legyen. – Dakota félig lerogyott a bárpulton, és a kezét még mindig a tequilásüveg köré fonta.

Kinyújtottam a kezem, elvettem tőle, újratöltöttem a felespoharamat, és ezúttal el akartam dobni. De abban a pillanatban, amikor az ajkamratettem, teljesen elfelejtettem a tervemet, és egy nyeléssel leküldtem az egészet. Égetett, de jól égetett.

– Nem mindennek van ezüst bevonata– közöltem vele. – Néha csak szar bevonata van.

Dakota felnevetett, majd lehajtotta a fejét a pultra.

– Szar bevonat– motyogta a fába.

De lehet, hogy igaza volt. A részeg agyam elkezdett felfogni valamit. Ha rossz értékelést kapott az étterem, ha én rossz értékelést kaptam, abban talán volt valami jó is? De hogyan volt ez lehetséges? Megpróbáltam emlékezni arra, amit Matt faszfej Metcalf mondott a főzésemről. Nem eredeti. Hát igen. Mert nem volt eredeti. Patricia receptjei voltak. Csak másoltam őket. Csak nélküle készítettem őket. Mert a vendégek ezt akarták. Amit a tulajdonos akart. De a tulajdonos sem volt túl elégedett a véleményekkel. Szóval mi lenne, ha tennénk valamit.

– Dakota. – Átnyúltam a pult fölött, és megráztam. – Dakota.

– Hm? – oldalra hajtotta a fejét és rám nézett.

– Megtaláltam az ezüst bevonatot– mondtam neki, bár a nyelvem nagyon vastag volt a számban. A bár forgott?

– Szar bevonat– motyogta Dakota, és lehajtotta újra a fejét.

– Figyelj rám!– felálltam, és odamentem az ő oldalára. – Metcalfnak nem tetszett, hogy csak Patricia receptjeit készítjük, hogy nem csinálunk valami újat. Így talán most végre elkészíthetem a saját menümet. Megmutathatom mindenkinek, hogy többre vagyok képes, mint egyszerűen ismételni azt, amit az előző főszakács csinált. – A dühös részegből hirtelen ihletett részeg lett. Intettem a csaposnak.

– Kaphatok néhány szalvétát és tollat? – kérdeztem. – És még egy üveg tequilát?

 

Néhány órával később, miután Dakotát bevágtam egy taxiba, a zsebem tele volt szalvétákkal az új menükhöz firkált ötleteimmeltele, hazabotorkáltam, felbotorkáltam a lépcsőn, és az ágyamba rogytam. A lakás valamiért másnak tűnt. Mintha valami hiányzott volna. De alig tudtam levenni a cipőmet, nem beszélve arról, hogy megpróbáltam kitalálni, mi nincs ott. Tudtam egyáltalán, hogy hol van a telefonom? Ó, igen, a zsebemben. Kihúztam, és a fekete képernyőre néztem. Semmi sem történt, még akkor sem, amikor megnyomtam a gombokat. Ó! Talán lemerült? Elfelejtettem feltölteni aznap délután? Ez volt az, amit elfelejtettem?

De az agyam már a takaró alatt gubbasztott, úgyhogy visszahúztam a takaróimat, és bemásztam –cipőstül, meg mindenestül. Bármit is felejtettem el, az valószínűleg reggelig várhat.