17.-18. Fejezet

 

Katie McCoy–Play me

 

 

17. fejezet

JAKE

 

 

Fordította: BaBett

 

Hozzá tudnék szokni ehhez, gondoltam, miközben Ella az ajkát az enyémhez szorította.A csók mohó és magabiztos volt, a szája máris szétnyílt, hogy a nyelvem találkozhasson vele. Tétovázás nélkül a hajába csúsztattam a kezem – abba a gyönyörű, selymes hajába,és a kezembe fogtam az arcát, hogy mélyebben csókolhassam. Nem tudtam betelni vele, a fagyasztott sodó gyenge íze még mindig ott volt, és az az édes íz, ami teljesen az övé volt.

Ujjai még mindig a pólómat markolták, a karjai a testünk közé szorult, miközben én előrehajoltam, közelebb akartam kerülni. Az egyik kezem kiszabadulta puha hajzuhatagból, és a vállán áta hátához csúsztattam. A zongorapad keskeny volt, de valahogy mégis sikerültközelebb húznom magamhoz, a testem semmi mást nem akart, csak az övéhez simulni.

Minden porcikám éber volt – a számtól kezdve a kezemen át –, különösen a farkam. Az a bizonyos testrész fájt, feszült a sliccem mögött.

Aztán elszakadt a csókunktól.

– Várj – lihegte, és bár úgy tűnt, hogy az egész testem vibrálni kezdetta vágytól, megálltam.

Lassan felállt, megkerülte a padot, és elém állt. A haja vad volt, szemei sötétek, szája vörös és buja. Bassza meg! Annyira akartam őt, hogy alig tudtam tisztán gondolkodni. Felé nyúltam, és a szájátaz enyémhez szorítottam, éreztem a nyelvünk édes csúszását.

A kezeim lecsúsztak a csípőjére, a fenekére, és az ölembe húztam,a lábait a két oldalamra.

Zihált, ahogy érintkeztünk, a legintimebb, legkívánatosabb részeinkkel találkoztunk. Még az anyagrétegeken keresztül is csak egy hajszál választott el attól, hogy elveszítsem az önuralmamat. A nyögése a fülemben egy kicsit sem segített. A kezem a csípőjét szorította.

– Óvatosan – nyögtem, ahogy hozzám szorult. A farkam olyan volt, mint egyrakéta, készen állt a robbanásra. De úgy tűnt, nem érdekelte, ahogy az ujjait összeszorítottaa hajamban, és a szája mohón és vadul telepedett az enyémre. Megragadtam a csípőjét,a kezem végigsimított a ruhája szövetén, felfedezve a derekát, a hátát és a tökéletes, kerek fenekét. Az istenit, annyira akartam őt. Le akartam tépniazt a ruhát, hogy tisztán láthassam a vörös csipkét, ami a szemembe villant, vacsora közben.

Miután láttam őt az első este a fekete selyemben, tudtam, hogy ő egy olyan nő,akinek van érzéke a szép dolgokhoz, de a melltartójának megpillantása majdnem a vesztemet okozta ott a parkban. A bőre még krémesebbnektűnt a csipke élénkpiros színéhez képest. Ha az enyém lenne, elárasztanám szexi semmiségekkel, gyönyörű fehérneműkkel, amiket csak én láthatok.

A kezem lefelé vándorolt, a ruhája szegélyét keresve, ami éppen a combja körül volt felgyűrődve. Az ajkaim eltávolodtak az övéitől,de megálltam, amikor észrevettem, hogy a harisnyája a lába felső részéhez közel végződik. Így elszakítottam a számat az övétől, hogy lenézzek a ruhára, amit éppen visszagyűrtem. Majdnem felrobbantam, amikor megláttam a harisnyája csipkés tetejét a sápadt bőrén,amit vékony szaténszalagok tartottak.

– Te harisnyatartót viselsz?– sikerült nagy nehezen megkérdeznem, még akkor is, hamár láttam, hogy a válasz igen.

Megdöbbenésemre Ella elpirult, és bólintott.

– Bassza meg! – nyögtem fel.

Ki volt ez a nő, aki fekete, alaktalan ruhákat viselt, minden egyes alkalommal elpirult, ha szexuális célzást hallott, és vörös csipkét és harisnyakötőt viselt? Ő volt az a zűrzavarosellentmondások összjátéka, amit nagyon szerettem volna felfedezni. Amíg felfedezhettema többi részét is.

Egyik kezem a nyaka köré fonódott, miközben a száját az enyémhez húztam, és megmutattam neki a nyelvemmel és a fogaimmal, hogy mennyire dögösnek találtam a választottalsóneműjét. A másik kezem az egyik harisnyakötőjével foglalatoskodott, megtalálvaa kapcsot, és szakszerűen kiakasztotta a harisnyából. Egy. Kettő. Pont, minta melltartó levételénél. Valami más, amihez nagy kedvem volt. De most csak élveztem a csupasz bőrének érzését a tenyeremhez simulva.

A kezemet végighúztam a lábán, a ruhája alatt, amíg meg nem találtam a feneke görbületét, amelyet egy piros csipkés tangába öltöztetett.

Baszd meg! Baszd meg! Baszd meg!

Ella keményen az enyémhez nyomta a csípőjét, és ezúttal én voltam az, aki a szájába nyögött. Alig bírtam elviselni, ahogy a csupasz fenekét éreztem a tenyeremben és csak egy vékony csipkecsík volt az egyetlen dolog köztem és a legintimebb része között.Bár az agyam azt kiabálta, hogy „Lassabban”, tudtam, hogy hacsak nem állít meg, semmi sem tarthat vissza attól, hogy megérintsem. Ehelyett hátradőlt, így könnyebben hozzáférhettem, miközben végigsimítottam a tangája derékrészét a fenekétől a köldöke alá, majd lassan lefelé.

Nedves volt. Annyira átkozottul nedves, hogy a vékony csipkén keresztül is éreztem. Az ujjaim gyengéden hozzáértek, és ő hozzám dörgölőzött.

– Kurva forró – suttogtam a fülébe, miközben a másik kezemmel a lánygyönyörű hajába túrtam.

Előrehajolt, arcát a nyakamba temetve, miközben én folytattam afelfedezésemet, ujjaimat finoman végighúztam a nedves tangán. Óvatosanfélrehúztam, a bőr a bőrhöz ért. Inkább éreztem a nyögését, mint hallottam, és ezelvezetett a legérzékenyebb részéhez, hüvelykujjam párnája csúszott a sikamlós, nedves, bőrén.

– Ó, Istenem– zihált a pólómba, ahogy a hüvelykujjamat egyre erősebben és gyorsabban mozgattam.

A csípője hullámzott az enyémen, és én már biztos voltam benne, hogya nadrágomban fogok elélvezni. Aztán megmerevedett, és halk, nyüszítő nyögést adott ki, mielőtt a vállamnak dőlt. Mögöttem hallottam, ahogy a kezei leesnek, és a zongora billentyűzetére csapódnak, a lakást betöltötte a gyönyörének hangja és a nem tervezett dallam visszhangja – a legtökéletesebb zene, amit valaha hallottam.

A saját szívem is hevesen vert, de megvártam, amíg magához tér, és felemeltem a kezemmel a fejét. A felszabadult tekintet, a lágyan szétnyíló ajkak és a tökéletesen kócos haj, amitől a pulzusom megugrott a torkomban.

– Csodálatos vagy – mondtam neki, egyik kezemet még mindig a hajában tartva, míg a másikkezem szorosan a csípőjén volt.

Ő megint elpirult – a fenébe is, imádtam, ahogy elpirult –, és végigszántotta a kezével a haját.

– Nem csináltam semmit – suttogta.

Az ujjamat az álla alá tettem, és felemeltem a fejét, hogy a szeme találkozzon az enyémmel.

– Csodálatos vagy – ismételtem meg, azt akartam, hogy elhiggye. Aztánmegcsókoltam. Gyengéden.

De nem maradt gyengéd. Vagy érezte a bizonyítékát a megmaradtvágyam nyomásának, vagy a saját szükséglete nem volt kielégítve, de ő a csókot ugyanazzal a szenvedéllyel és intenzitással viszonozta, mint korábban.

És mielőtt megállíthattam volna, a keze a mellkasomon volt, és kigombolta az összes gombot a hosszú, kecses ujjaival, és a tenyerét a mellkasom csupasz bőrére csúsztatta.Ella ujjai elérték az övcsatomat, a keze hozzáért a köldökömhöz.

– Bassza meg– nyögtem, a fejem hátracsuklott, ahogy kicsatolta az övemet, majd a nadrágom gombját.

De ahelyett, hogy a cipzáram lehúzásának hangját hallottam volna, zenét hallottam.

Klasszikus zenét, hogy pontos legyek. Meghaltam és a mennyországba kerültem? De nem, még mindig éreztem Ella fenekét az ujjaim alatt, még mindig éreztem a súlyát az ujjaimon, a térdeit a csípőmön. A kezei azonban nem mozdultak.

Felemeltem a fejem, és rájöttem, hogy a hang a mobilja volt.

– Minden rendben van?– Megdöbbentett, hogy még mindig tudtam mondatokat formálni az állapotban, amiben voltam. Ki a fene hívta őt? Arra gondoltam, hogy eldobom a telefont a szobán keresztül. Vehettem volna neki egy másikat. Vehetnék neki még százat. De nem számított, mert a telefon már nem csörgött.

– Bocsánat.– Előrehajolt, és megcsókolt. Visszacsókoltam, tudva, hogy sosem tudok betelni a szájával.

Ujjai visszatértek a feladathoz, ahogy lassan lehúzta a nadrágom cipzárját,enyhén hozzáért a farkamhoz, de eléggé ahhoz, hogy megugorjak.

– Bocsánat – mondta újra, ezúttal az ajkaimra tapadva.

– Soha ne kérj bocsánatot ezért – mormoltam, miközben hagytam, hogy a fejem ismét hátraessen.

De abban a pillanatban, hogy lehunytam a szemem, a telefon újra megszólalt – ugyanaz a darab, a klasszikus zene.

Ezúttal Ella nem csak megdermedt, hanem teljesen megmerevedett. És nem a jó értelemben.

– Fel kell venned?– kérdeztem, már tudtam a választ, és próbáltam nem utálni a telefon másik végén lévő személyt.

– Nagyon sajnálom.– Sajnálkozó pillantást vetett rám. – Az oktatóm az. Lehet, hogya versenyről van szó.

– Megértem– mondtam neki, bár lelkileg már ütöttem is őt, az oktatóját. Igyekeztem nem tűnni olyan csalódottnak, mint amilyennek éreztem magam, ahogy őkihúzta magát a zongorapadon elfoglalt kényelmes helyünkről. De ahogylesimította fekete ruháját a lábáról, eltakarva a meglazult harisnyakötőt ésa piros csipke tangát, néhány nagyon nem túl kedves gondolat jutott eszembe az oktatójáról. Baszd meg! Csak elképzelni tudtam, mi történt volna, ha ő nempontosan ezt a pillanatot választotta volna a hívásra. És a farkam még mindig ezt képzelte.

A telefon abbahagyta a csörgést, de abban a pillanatban, hogy vége lett, újra elkezdett csörögnia táskájából.

– Szia, Mark – vette fel Ella a telefont. – Tudom, sajnálom – mondtahalkan. – Én csak...– Visszanézett rám. – Elfoglalt voltam.

Nem tudtam, hogy mit kellene éreznem azzal kapcsolatban, hogy mit mondott arra, amit épp most tettünk. Nagyon reméltem, hogy ez a hívás valóban a versenyről szólt, és nem Ella oktatójáról, aki a mobilján keresztül farkasszemet néz velem. Nem ismertem a fickót, de azt tudtam, hogy ha én lennék a helyében, mindent megtennék, hogy biztosítsam, hogy a lány ne töltse az estéit azzal, hogy valakivel szórakozik a zongora tetején.

– Mmhmm– mondta Ella. Az arckifejezése teljesensemleges… lehetetlen volt megmondani, hogy mit mond neki.

Elkezdtem újragombolni az ingemet. Egyértelmű volt, hogy a randinknak vége, ésmiközben a farkam felszabadulásért kiáltott, egy részem tudta, hogyEllával valószínűleg jó ötlet volt a lassúság. Oké, nem jó ötlet. Rengetegjó ötletem volt, amiben ő és én is benne voltunk, de most nem ez volt a megfelelő alkalom. Hülyekibaszott Mark.

A szoba túloldalán Ella letette a telefont, és visszafordult hozzám. Megint,az arca olvashatatlan volt.

– Minden rendben van?– kérdeztem, megigazítva az erekciómat, mielőtt felálltam volna. Az utolsó dolog volt az, amit akartam, hogylássa, kőkemény és látható merevedésem van, ha valami szörnyűség történt.

– Bejutottam a következő körbe – mondta halkan.

– Micsoda?– Nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam.

– Mark most mondta, hogy bejutottam a verseny következő fordulójába.

Nem értettem, hogy miért nem örül ennek.

– Az jó, nem igaz?– kérdeztem, odamentem hozzá, és megfogtam a kezét. – Azt hittem, ezt akartad.

– Így is van.– Megrázta a fejét, mintha megszabadulna valamitől, majdrám mosolygott. – Így van. Nagyon boldog vagyok.

Bár nem tűnt annak, a karjaimba húztam, és megforgattam.

– Gratulálok!– mondtam neki, miután letettem. Ezúttal a mosolyaz arcán őszinte volt, és úgy tűnt, hogy végre megértette a hírt.

– Köszönöm.– Kifújta a levegőt, mintha már régóta visszatartotta volna. Egyik kezét a mellkasára tette. – Hűha. Én csak... én annyira biztos voltam benne...– Ellanevetett egyet. – Tényleg szerettem volna a következő körbe jutni – vallotta be.

– Mikor lesz az?– kérdeztem.

– Szombaton– mondta, és láttam, hogy már a zongoráját szemléli.

– Az elég hamar lesz – jegyeztem meg.

Ella bólintott, és az ajkát rágta. Ugyanazt az ajkát, amivel én is összeolvadtam csak pillanatokkal azelőtt. Annak ellenére, hogy a legkevésbé sem akartam elmenni,tudtam, hogy ha én lennék az ő helyében, és valami fontos dolog lenne, amiért sokáig dolgoztam, és amit gyakorolnom kellett, akkor azt akartam volna, hogy ne zavarjanak meg. És nyilvánvalóan ez rendkívül fontos volt neki. Őmég mindig sokkos állapotban volt.

– Akkor hagynom kellene, hogy gyakorolj – mondtam neki.

Felnézett rám, és ugyanaz a konfliktus tisztán kiült az arcára. – Nem, ez rendben van.

Adtam neki egy puszit a homlokára.

– Semmi baj – mondtam. – Majd hívlak, miután végeztünk ezzel a körrel, oké? Megünnepeljük az elkerülhetetlen győzelmedet.

– Hm. Oké.– Ella rám mosolygott. – Köszönöm – mondta.

– Miért?– Rákacsintottam. – Nem csináltam semmit– mondtam, visszhangozva a lánykorábbi kijelentését, és hazaindultam, hogy a világ leghidegebb zuhanyát vegyem.

 

Katie McCoy–Play me

 

 

18. fejezet

ELLA

 

 

Fordította: BaBett

 

Bár a testem csalódott volt, hogy Jake elmegy, az elmémbenhálás voltam a lehetőségért, hogy szusszanhatok egyet, és felmérhetem, mi a fene történt. Mikor lettem ilyen szexuálisan agresszív? Olyan, mint a nővérem?

Nem mintha megbántam volna, mert ki bánna meg egy olyan orgazmust, amitől a lábujjai begörbülnek és a teste zseléssé válik? Nem, én többet akartam. Sokkal többet. Ésez volt az, ami megijesztett. Mert nem akartam ma este gyakorolni. Vissza akartam ülni a zongorapadra, és befejezni, amit Jake-kel elkezdtünk.

Soha senki nem térített el úgy a céljaimtól, mint Jake. Be akartamzárkózni a lakásomba, és kiégetni ezt a szexuális feszültséget (és esetlegfelgyújtani az épületet is a hőtől, amit termeltünk).

És nem csak, hogy ez volt a lehető legrosszabb időpont arra, hogy belekeveredjünk, de mit is gondoltam, hogy egy olyan valakivel, mint Jake, összejövök?

Valakivel, akinek egy másik nő neve volt a szívére tetoválva? Még mindig nem tudtam, hogy ki volt a nő, de kétségtelenül nagyon szerette. Vajon még mindig jelen van az életében? Ez olyasmi volt, ami hetekkel ezelőtt,mielőtt találkoztam Jake-kel, még megálljt parancsolt volna nekem, de most úgy tűnt, hogy minden óvatosságomat szélnek eresztettem. Talán csak felkészítettem magam a fájdalomra? Persze, egy nő neve volt a testére tetoválva, de ez nem jelentette azt, hogy ő olyan valaki, akit érdekel az elkötelezettség. Ő is olyan volt, mint én, csak a saját életére, a karrierjére koncentrált. Csak kisiklatnánk egymást? A gondolat kellemetlen volt.

Ahogy a Marktól kapott telefonhívás is. Azt hittem, hogy örülni fog, hogy továbbjutottam a verseny következő fordulójába, de az a mód, ahogyan a hírt közölte, nem volt egyértelmű. A hangja olyan volt, mintha egy családtag halálhíréről tájékoztatna valakit. A pesszimista hozzáállása mellett azt is elég világossá tette, hogy szerinte a bírók hibát követtek el, amikor megengedték, hogy továbbjussak a következő fordulóba.

Miféle tanár csinált ilyet? A saját diákjaimra gondoltam, és arra, hogy milyen nehéz bátorítanom őket, különösen akkor, amikor úgy gondolták, hogy nem lesznek jobbak. Senki sem szereti, ha azt mondják neki, hogy rosszul teljesít, és ezt még kiábrándítóbb volt hallani, hogy rosszabbul teljesítesz, mint gondoltad. Mivel úgy gondoltam, hogy elég jól játszottam az utolsófordulóban. Elég büszke voltam arra, ahogyan ment. És a fenébe is, nyilvánvalóanokom volt rá, hogy büszke legyek. Még mindig meg tudtam nyerni ezt a versenyt.

És akartam is. Annyira nagyon akartam.

Egyre inkább kételkedtem Mark tanári képességeiben. Kimerítő voltkörülötte lenni a végtelen csalódottsága miatt. Volt valaki, aki a kedvére tudott volna tenni? Ahogy ezen gondolkodtam, rájöttem, hogy soha nem hallottam tőle más zongoristákról bármi pozitívumot mondani. Még a többi tanítványáról sem. Őmindig gyorsan rámutatott, hogy hol vannak a hibáik. Én mindig úgy gondoltam eddig, hogy ez így jó volt, hogy objektíven tudott nézni másokra, de most már kezdtem azt hinni, hogy csak egy bunkó. Összetévesztettem a negatív szemléletet a kritikus szemmel, úgy tűnik.

És azon tűnődtem, vajon mennyi személyes oka volt ennek. Úgy tűnt, hogy egyre rosszabb lett, miután véget vetett a kapcsolatunknak. Miután nem voltam feldúlt a kapcsolatunk vége miatt. Talánmegsértettem az egóját, és ő mindent megtett, hogy viszonozza a szívességet.

Leültem a zongorámhoz, és arra gondoltam, hogy Jake milyen boldog és bátorító volt, amikor elmondtam neki a hírt. Talán az, hogy kisiklottam mellette, nem volt a legrosszabb dolog a világon. Persze, nagymenő szakács volt, de kedves. Ésteljesen, teljesen dögös. Éreztem, ahogy felforrósodik a bőröm, ha arra gondolok, hogy mit tetta testemmel ma este. Soha többé nem tudnék még csak ránézni sem a zongorapadomraanélkül, hogy ne gondolnék arra, amit ott csináltunk.

És ahogy ez a forróság és vágy átjárta a testemet, ujjaimat a billentyűkre tettem és játszani kezdtem.

 

– Várj, bocsánat, te tényleg azt mondtad, hogy vásárolni akarsz menni?– kérdezte Nina, miközben befejeztem a heti ebédünket. A verseny következő köre holnap volt, és szerettem volna valami szépet felvenni, amikor Jake-kel elmegyünk ünnepelni – függetlenül a végeredménytől. És nem, ezúttal nem akartam feketét viselni.

– Nem akarod?– Úgy tettem, mintha laza lennék, miközben Nina bámult rám.

– Dehogynem.– Összeszűkítette a szemét. – Egy újabb fekete ruhát veszünk? Elvesztetted az egyiket a már meglévő ötből, és szükséged van egy másikra? Mert engem nem érdekel, hogy szerezzek neked még egyWednesdayAddams ruhát.

– Nem.– Megpróbáltam ártatlannak látszani. – Valami olyasmire gondoltam, amiben van egy kisszín.

– A szürke nem szín – mondta Nina.

– Nem szürke.

– A fehér sem számít.

– Arra gondoltam... piros?

Nina szeme tágra nyílt, és megragadta a karomat.

– Ó, drága húgom, már azt hittem, soha nem kérdezed meg.

A múlt heti piros ruha még mindig ott volt, és Nina bedobta a karjaimba, több más élénk színű lehetőséggel együtt, és gyakorlatilagbelökött a próbafülkébe. Hallottam, ahogy a túloldalon járkál, miközben énlevetkőztem és beleléptem a piros ruhába.

Sima, rugalmas anyagból készült, amely a testemhez simult. Semmi sem maradta képzeletnek ebben a ruhában. De nem rémített meg annyira, mint gondoltam, hogy meg fog ijeszteni. Valójában tetszett, ahogyan kinéztem. Ez volt az első alkalom, hogy tényleg láttama testemet így. Szexi fehérneműt viselni az elsötétített lakásomban az egy dolog volt, de egy szűk, piros ruhát viselni, ahol minden porcikám látható volt az öltöző fényében,és nem utáltam, ahogy kinézek? Nos, ez elég jó érzés volt.

– Tudom, hogy rajtad van – hallatszott Nina hangja a függöny másik oldaláról. – Látom a lábad. Gyerünk, mutasd meg!

Vettem egy nagy levegőt, és elhúztam a függönyt. Nina és az eladólány ott álltak. Mindkettőjüknek tátva maradt a szája.

– Ó, te jó ég!– Nina felsikoltott. – Kurva jól nézel ki!

– Ez a szín remekül áll neked – mondta az eladólány, és azonnal elkezdett más termékeket is leemelni a polcokról. – Ezeket is fel kellene próbálnod.

A nap végére egy vadonatúj ruhatárral rendelkeztem, tele szexi, testhez álló ruhákkal, valamint hétköznapi ruhadarabokkal, amelyek jobban illeszkedtek, mint a szokásos ruháim.

Ráadásul valóban volt bennük szín, és a nővérem továbbra is csodálkozott a változásomon. Bár, amikor felpróbáltam egy fekete, vintagekoktélruhát, az egyiket, ami éppen a térdem fölé ért, és megmutatta a vállaimat, még Nina is visszavonta a „nincs több fekete” szabályát.

Persze, amikor eljött a verseny ideje, visszatértem a fekete fellépőruhámhoz. De ügyeltem arra, hogy különösen szexi alsóneműt viseljek, mint amit a legutóbbi randim alkalmával viseltem Jake-kel. Minden egyes alkalommal, amikor sétáltam, eszembe jutott, hogy milyen simán és ügyesen oldotta ki a harisnyakötőmet. Nem tudtam nem emlékezni arra sem, hogy milyen érzés volt a keze piros csipkés tangámon, és hogy alig vártam, hogy kiválasszak egy új bugyita következő randevúnkra, amit ezúttal teljesen le tudott volna venni.

Ez a gondolat, és még sok más, élénkebb és pajzánabb gondolat volt az, amit újra és újra lejátszottam a fejemben, ahelyett, hogy hallgattam volna Markot, ahogy folyton csak dumált az összes hibáról, amit a legutóbbi előadásom során elkövettem. Időnkéntnéhány szó áttört, és hallottam, hogy én túl „érzelmes” vagy „bombasztikus” vagyok. Cseszd meg, Mark, gondoltam, és elképedtem, hogy milyen felszabadító volt nem tudomást venni róla. Elhatároztam, hogy ezután, ha a versenynek vége lesz – akár megnyertem a mentorálást, akár nem –, új tanárt keresek. Lehet, hogy Mark a legjobb tanár San Franciscóban, de én sokkal jobban örülnék neki, ha inkább olyan valakit találnék, akinek lehet, hogy kevesebb technikai tudása van, de aki emberként bánik velem, érzésekkel, minthogy elviseljem az arroganciáját és a kritikáját. Hogy is engedhettem, hogy ilyen sokáig így bánjon velem?

A szomorú az volt, hogy pontosan tudtam, hogyan. Minden pasi az életemben ilyen volt, hogy úgy éreztem, valami baj van velem. És én hittem nekik, mert úgy éreztem, hogy igazuk van. Mert valaki, mint Mark, jóképűés tehetséges, igaza kellett, hogy legyen a hibáimmal kapcsolatban. De csak egy férfi kellett hozzá...Jake, hogy megkérdőjelezzem ezt.

A színfalak mögött állva a szokásos pánik érzései támadtak bennem. A szívem hevesen vert, a tenyerem nedves volt. De próbáltam emlékezni arra, hogy Jake mit mondott nekem. „Csodálatos vagy” – mondta nekem. Igen, akkoriban ő valószínűleg más, intimebb dolgokra utalt, amiket együtt csináltunk, de nem tagadhattam, hogy izgalommal töltött el, amikor ezt hallottam.

És most, egy rövid pillanatra jól éreztem magam. Nem nyugodtnak vagy normálisnak, de nem is úgy, hogy elájulok, vagy hányni fogok, vagy darabokra esek. Még mindig kényelmetlenül éreztem magam, még mindig haza akartam futni és elbújni a takaróm alá – különösen, ha Jake ott van – de amikor azt mondtam magamnak, hogy minden rendben lesz, hogy hamarosan vége lesz, úgy tűnt, hogy tényleg elhiszem.

Aztán a nevemet kiáltották, és a pánik visszatért. Lenyeltem a gombócot, ami a torkomban nőtt, és a kezemet a ruhám oldalához töröltem. Az ujjaim a harisnyakötőmet súrolták, és a bőröm felmelegedett, de ezúttal nem az idegességtől. Jake-re gondoltam, és arra, ahogyan rám nézett, amikor játszottam neki. Ezt az emléket használva, hogy lendületet adjon nekem, a színpadra léptem, alépteim magabiztosabbak voltak, mint amilyennek éreztem magam. Meg tudom csinálni. És akartam is. Jobban, mint bármi mást.

Meghajoltam a bírák előtt, majd helyet foglaltam a zongoránál, és Jake-re gondoltam.Arra, ahogy megcsókolt, a nyelve forró és nedves volt a számban. Hogy óvatosan kivette a csatokat a hajamból, és hagyta, hogy szabadon hulljon a hajam a vállamra, mielőtt a kezét beletemette volna. Hogy végigsimított a kezével a lábamon, egészen a ruhám alá, és azokat a gyönyörű, tehetséges kezeket felcsúsztatta, majd ziháltam és remegtem a karjaiban. Hogy éreztem, ahogy keményen lüktet alattam, de amikor meséltem neki a versenyről, csak homlokon csókolt, és hazament, pedig tudtam, hogy ő is hiányt szenvedett. És arra gondoltam, hogy mennyire szerettem volna megadni neki ugyanazt az örömöt, amit ő adott nekem. És hogy amikor ma befejezem a játékot, szabad leszek, hogy ezt megtehessem.

Erre gondoltam, amikor leeresztettem a kezem a billentyűkre, és Chopin 3. h-moll Opus 58-as zongoraszonátáját játszottam, jobban, mint valahaazelőtt.