19.-20. Fejezet

 

Katie McCoy–Play me

 

 

19. fejezet

ELLA

 

 

Fordította: BaBett

 

A hűtőm sosem volt jól felszereltnek mondható, de azután, ami az elmúlt héten történt, állandóan éhes voltam. Megkedveltem a brownie-kat, különösen Jake brownie-jait. De mivel én nem voltam szakács, a hűtőmet Ben&Jerry csokis brownie-val töltöttem meg, de hétfőre kiürült a hűtőm.

Nem zavart, hogy el kell mennem a boltba, főleg, hogy ez Jake szabadnapja volt, és nem hallottam felőle. Nem is láttam őt a környéken, az épület körül. Annyira el akart kerülni engem, hogy teljesen eltűnt? Nem értettem. Ennyire félreértettem a helyzetet? Talán csak a szex miatt volt benne, és amikor nem kapta meg, elvesztette az érdeklődését? De őazt mondta, hogy tud várni, nem igaz? És ő kezdeményezte az utolsó csókunkat.

Próbáltam nem csalódott lenni, de teljesen hülyének éreztem magam. Ezért nem csinálsz ilyen dolgokat, mondtam magamnak. Nem tudod, mibe keveredsz. Talán Marknak igaza volt. Talán túl érzelmes vagy. A gondolat miatt rosszul lettem, főleg azok után, ahogyan reagált a fellépésemre aversenyen. Ő teljesen el volt borzadva, míg én elég büszke voltama teljesítményemre. Most már kezdtem megkérdőjelezni, hogy mennyire buzgón semmibe vettem az ő tanításait.

Már beletörődtem, hogy délután gyakorolni fogok, amikor hazafelé tartottam, a karom tele volt jégkrémmel, és azonnal összefutottam Dakotával a lépcsőn a lakásom előtt.

– Ella! – kiáltotta, mielőtt bebújhattam volna.

– Szia.– Egy apró mosolyt küldtem neki. – Épp azon voltam, hogy...

– Reméltem, hogy találkozunk.– Elég fáradtnak tűnt. – Megpróbáltama lakásod számát elkérni Jake-től, de eléggé ki volt ütve.

Ez felkeltette a figyelmemet. – Kiütve?

– Igen.– Végigsimított a haján. – Tegnap óta influenzás, még mindig azt bizonygatta, hogy jól van.– Dakota megforgatta a szemét. – Férfiak.

– Jól van?

Dakota megrázta a fejét.

– Lázas, és eléggé használhatatlan. Sikerült elég ideig magához térnie ahhoz, hogy elmondja, hogy kapcsolatba kell lépnem veled,de aztán elájult, mielőtt megkérdezhettem volna, melyik lakás a tiéd.

Ez legalább megmagyarázta, miért nem hívott. Kezdtem megbánni az összes jeges fagylaltot, amit csalódottságomban megettem. Na jó, nem az összes fagyit. Még mindig élveztem az édesség újonnan felfedezett élvezetét, minden mástól függetlenül.

– Szüksége van valamire?– kérdeztem Dakotát. Megdörzsölte a szemeit, amelyek véreresnek tűntek. Második pillantásra kevésbé tűnt fáradtnak ésinkább zaklatottnak. Talán sírt? – Jól vagy?

– Ó, igen.– De abban a pillanatban, ahogy felnézett rám, az arca eltorzult,a karjaimba vetette magát és zokogni kezdett.

Nem tudtam, mit tegyek, így csak átöleltem őt és a fagyimat,és megveregettem a hátát, reméltem, hogy megnyugtatóan. Néhány perc sírás után visszahúzódott, szerencsétlennek és zavarban lévőnek tűnt.

– Sajnálom – szipogta, és előhúzott a zsebéből egy zsebkendőt. – Általában nem vagyok ilyen.– A vállamra pillantott, és a könnyek újra megindultak.

– És tönkretettem az ingedet, pedig olyan szép.

Az egyik új ruhám volt, és az biztos, hogy most össze volt maszatolvaszempillaspirállal.

– Ne aggódj emiatt – mondtam neki komolyan. – Mi történt?

– Valami srác.– Felemelte a kezét. – Mindig valami fickó.

Bólintottam, és arra gondoltam, hogy ha nem lett volna Jake, akkor aranyérmet kaptam volna az igazi bunkók vonzásáért. Valószínűleg még mindig az ezüstöt tudnám magaménak. Markcsak a legutolsó volt a rossz döntések hosszú sorában. Jake volt az elsőkedves srác.

– Olyan rossz ízlésem van a férfiak terén.– Elkezdte tépkedni a papírzsebkendőjét, záporoztakkis fehér darabkákat szórva az előszoba padlójára. – De ez itt tényleg a hab a tortán.

– Nem akarsz bejönni?– kérdeztem. – Azt hiszem, van egy kis teám, vagyvalami.– Belekukkantottam a bevásárlótáskámba. – Fagylalt?– kínáltam fel.

– A tea jó lenne.– Dakota nedves mosollyal nézett rám.

Szerencsére a tea volt az egyetlen dolog, amit még mindig tartogattam. Beindítottam a vízforralót, miközben Dakota megvizsgálta a zongorámat.

– Ez gyönyörű – mondta.

– Köszönöm.– Előkészítettem a csészéket és a teafiltereket. – Sajnálom, hogy nincs sokhely, ahová leülhetünk.

– Semmi gond.– Dakota leintette a bocsánatkérésemet. – Amúgy sem kéne sokáig maradnom.El kell mennem ételért, Jake-nek.

– Kell segítség a gondozásában?– kérdeztem, mintha lenne valamitapasztalatom egy felnőtt, beteg férfi gondozásában.

De Dakota szeme felcsillant.

– Nem bánnád?– Határozottan volt némikimerültség a szomorúsága alatt. – Ez az egyetlen szabad estém, és kétségbeesetten szükségem van egy kis alvásra. Holnap rá tudok nézni és ellenőrizni, ha ma este vigyáznál rá. Esetleg vinnél neki egy kis levest?

– Természetesen – mondtam neki, miközben a vízforraló elkezdett fütyülni.

– Az csodálatos lenne.– Dakota felkapott egy papírlapot apultomról, és firkált rá valamit. –Itt a számom. Felhívhatsz, ha bármire szükséged van.

Zsebre vágtam a papírlapot, és azon tűnődtem, vajon ez rossz ötlet volt-e. Talán túlságosan ki van ütve ahhoz, hogy észrevegye, hogy csirkés tésztakonzervet hoztam neki, az egyetlen dolgot, amit tényleg képes voltam elkészíteni.

Odaadtam Dakotának a teáját.

– Köszönöm – sóhajtott, és belekortyolt. – Olyan hülyén érzem magam. Nem vagyok igazánaz a típus, aki sírni kezd valaki előtt, akit alig ismerek.

– Úgy hangzik, mintha nehéz napod lett volna – tapogatóztam.

– Fogalmad sincs róla.– Újabb kortyot ivott, és fanyar vigyorral nézett rám. – Gondolom, nincs valami erősebb italod, amivel feldobhatnád?

Megráztam a fejem, és arra gondoltam, hogy egy üveg whisky valószínűleg egyjó kiegészítője lenne a lakásnak, akárcsak a tea.

– Valószínűleg jobb is így.– Dakota a csészéjére meredt. – Elég rosszszomorúnak és magányosnak lenni. Szomorúnak, részegnek és egyedül lenni határozottan rosszabb.

– Akarsz beszélni róla?

Dakota egy pillanatig hallgatott, de aztán mély levegőt vett.

– Nős volt – mondta. – A srác, akivel épp csak randizni kezdtem, akibe belezúgtam, nős volt.

– Ó, ne! – El sem tudtam képzelni, milyen szörnyű lehetett Dakotának, hogy ezt megtudta.

– A felesége hívott fel.– Dakota megrázta a fejét, a zavarodottságtólnyilvánvalóan. – Nekem azt mondta, hogy elváltak. Nem így volt.

Megrándultam.

– Tulajdonképpen nagyon kedves volt, mindent összevetve.

– Nagyon sajnálom – mondtam Dakotának.

– Köszönöm.– Félszegen elmosolyodott. – Majd túlteszem magam rajta. Semmi olyan, amit egy adag brownie és egy üveg tequila ne tudna helyrehozni. Nem először vagyok aHeartbreak Rodeón.– Megitta a teáját. – Egyszer majd találok egy kedvespasit. Olyat, aki nem mondja, hogy kövér vagyok, nem csal meg, és nem hazudik arról, hogy házas.

– Vannak ilyenek.– Próbáltam bátorító lenni.

– Ó, tudom, hogy vannak.– Ezúttal a mosolya őszintébb volt. – És az egyikük odafent vár a lányra, akit szeret, hogy hozzon neki egy kis levest.

Miután Dakota rendbe hozta a sminkjét, és megivott egy újabb csésze teát, kikísértem, és elmentem az élelmiszerboltba, hogy bevásároljak Jake-nek. Feltöltöttem magam az alapvető dolgokkal – köptető és zsebkendő – és vettem néhány konzervCampbell levest, hogy etetni tudjam.

A csípőmön egyensúlyozva a bevásárlószatyrot, valahogyan sikerült elintéznem, hogyJake ajtaját – egy Dakotától kölcsönkapott kulccsal – gond nélkül kinyitottam. A szoba sötét volt, amikor beléptem, a függönyök mind be voltak húzva, de én láttam Jake hatalmas ágyát és az alakot a gyűrött lepedő közepén.

Nyugalom, mondtam a hormonjaimnak, amelyek máris kezdtek felforrósodni. Beteg, emlékeztettem magam. Most nincs idő több zongorapad-szerű akcióra, nem ám, bármennyire is szeretnéd.

– Dakota?– A hangja reszelős volt az alvástól és a betegségtől.

– Ella vagyok– mondtam neki, letettem a bevásárlást a pultra,és az ágyhoz léptem. A szemem már hozzászokott a sötéthez, így tisztábban láttam őt. A haja imádnivalóan kócos volt, az arcát néhány napos borosta fedte, és nem volt rajta ing. A lepedője a csípője köré tekeredett, így elég jól láttam az összes tetoválását. És ezúttal készen álltam rájuk. Vagyis, amennyire csak egy nő készen állhat, szembesülve egy ilyen tökéletes mellkassal.

Leültem az ágy szélére, nem igazán tudtam, mit tegyek. Dakotaazt mondta, hogy a legrosszabbon már túl van, és hogy a láza lement, és már csakágynyugalomra van szüksége. Már nem volt fertőző, de még ha az is volt, örültem neki, hogy néhány hete beoltattam magam influenza ellen.

Bár kezdtem magam kicsit lázasnak érezni. Jake-nek nem volt joga, hogy ilyen jól nézzen ki, hiszen beteg volt, meg minden. Talán egy kis ágynyugalomra volt szükségem,bár amit Jake-kel az ágyában akartam csinálni, az közel sem volt olyanpihentető. Vajon mi lehetett a takaró alatt? El nem tudtam elképzelni, hogy bánná, ha egy kicsit belekukkantanék.

Ó... Kezdett nagyon, nagyon meleg lenni itt.

Kinyújtotta a kezét, és habozás nélkül megfogtam. A bőremeleg volt, de nem riasztóan meleg.

– Ella – motyogta.

– Szia.– Borzongás futott át rajtam, ahogy összefűzte az ujjait az enyémmel.

– Fel kellett volna hívjalak – mondta álmosan, arcát félig a körülötte lévő párnák halmába temetve.

– Beteg vagy– emlékeztettem rá. – Semmi baj.

– Fel akartalak hívni– erősködött.

– Dakota mondta.– Megsimogattam a kezét. – Azt is mondta, hogy pihenned kell.

– Pihenek.– A hangja tompa volt.

– Kérsz egy kis levest?– kérdeztem, bár nem igazán akartam elengedni a kezét, de próbáltam emlékeztetni magam arra, hogy azért jöttem fel ide, hogy jobban érezze magát, nem pedig azért, hogy bámuljam a gyönyörű testét. De hogy is lehetne neki ellenállni. Még a szoba félhomályában is láttam a mellkasát borító tetoválások körvonalait. A „Lucy” tetoválást, természetesen, de most a többit is jól láttam – a bonyolult formákat, amelyek az egész testét elfoglalták, a bal karját, kezdve egy nagy, majdnem virágszerű geometriai alakzattal, ami a vállán át a mellkasára is kiterjedt. Tudtam, hogyvalahol hallottam erről a stílusról – talán a Buzzfeeden vagy valahol máshol – azt hiszem, szent geometriának hívták. Akárhogy is, gyönyörű volt, és több, mint egy kicsit szexi.

– Csekkolod a tetkóimat, mi?– Jake rekedtes hangja megzavarta amegfigyelésemet. Alig nyitott szemekkel figyelt engem. – A hölgyek imádjáka tetkókat.

Elpirultam.

– Csendben kellene lenned – mondtam, próbálva elrejteni azavaromat, hogy rajtakaptak.

– Neked pedig vigyáznod kellene rám – kötekedett.

– Igazad van.–  Megpróbáltam felállni, de a karja – ugyanaz a kar, amit én ismegcsodáltam– átkarolta a derekam, és visszarántott az ágyra. – Hé!

Megpróbáltam elhessegetni, de a szorítása meglepően erős volt ahhoz képest, hogy nem érezte jól magát. – Levest kellene hoznom neked.

– Nekem más ötleteim is vannak, hogyan gondoskodhatnál rólam.– A hangjamély és szexi volt.

A bőröm forróvá vált, és abban a pillanatban csak annyit akartam tenni, hogy bemászoma takaró alá vele, és nagyon, nagyon jól gondoskodni róla. De aztán Jake köhintett, és eszembe jutott, hogy bár elég erős lehet a flörtöléshez,de kétséges, hogy bármi másra képes lenne.

– Nagy a szád. – Kihúztam magam a szorításából. – De én eléggébiztos vagyok benne, hogy csak a levessel bírsz el.

– Akarsz fogadni?– Jake-nek ennyit sikerült mondania, mielőtt arccal előre visszaesett volna a párnára,és azonnal elaludt.

Sajnálkozva sóhajtottam fel szunyókáló, félmeztelen testének látványára, és elmentem melegíteniegy kis levest.

 

Katie McCoy–Play me

 

 

20. fejezet

JAKE

 

 

Fordította: BaBett

 

Csirkeleves illatára ébredtem. Áthatolt az álom sűrű ködénés a betegségen, és lassan kezdtem emlékezni, hogy hol vagyok. Otthon voltam. Az ágyban. És Ella ott volt? Nem, ez nem a valóság volt. Ez egy álom volt. Ella az ágyamon. Ella keze az enyémben. Ella hozzám hajolva. Cikizett engem. Ez egynagyon, nagyon jó álom volt. De aztán a leves illatával együtt jött a hangja.

– Éhes vagy?

Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy kinyissam a szemem. Soha nem voltam még ennyirefáradt életemben – az egész testem fájt. Kibaszott influenza, gondoltam, és erőltettem magam, hogy koncentráljak. Mert ha ez nem álom volt, akkor kizárt, hogy nem fogom kihasználni, hogy Ella a lakásomban van, és egyikünk meztelen. Persze, szerettem volna, ha Ella az, aki meztelen, de az én állapotombanazt fogom elfogadni, amit kapok.

Végre kinyitottam a szemem, és ott volt, fölém hajolva egy tál csirkelevessel a kezében, aminek csodálatos illata volt. Hála Istennek, hogy megmostam a fogam ésegy tonna szájvizet gargalizáltam, amikor utoljára a fürdőszobában voltam. Semmi sem undorítóbb, mint egy beteg, rossz leheletű fickóval foglalkozni.

– Te főztél?– kérdeztem, a beteg hangom elég szánalmasan és bután hangzottszámomra, de ő mindenesetre elmosolyodott.

– Olyasmi.– Leült az ágyra. – Fel tudsz ülni?

Nos, egy részem tudott. Még félholtan is kőkemény voltam a látványától. Különösen a haja, ami laza és szexi volt. Másképp nézett ki.

Bár... Eltartott egy pillanatig, mire rájöttem.

– Színeset viselsz?– Az éjjeli lámpám felé suhintottam, majdnem felborítottam, amikor megpróbáltam felkapcsolni. Amikor végre sikerült, a fényintenzitása gyakorlatilag megvakított, de miután a foltok eltűntek a szemem elől,láttam, hogy igen, Ella színeset visel. Halvány színt – zöldet, hogypontosabb legyek, de mégis színes.

– Mi történt?– kérdeztem.

– Színeset viselek.– Felháborodottan felemelte az állát, de mosolygott.

– Nem fog a Főnökasszony beárulni téged?

– Csitt! – emelte fel a kanalat. – Használd a szádat valami hasznosra,és egyél egy kis levest.

– Sok más módon is hasznos lehet a szám– mozgattam meg a szemöldökömet. – Ugorj be a takaró alá, és megmutatom neked.– Csak félig vicceltem, de a farkam egyáltalán nem viccelt. És ha csak egy cseppet is több energiám lett volna, büszkén tettem volna. Sajnos, minden erőmre szükségem volt, hogy fel tudjak ülni.

Ella csak forgatta a szemét, és odatartotta a kanalat. El kellett ismernem, hogy tetszett, hogy elkényeztetett. Általában utáltam a betegséget, de bármi, ami miatt egy gyönyörű nő az ágyam mellett ül és etet, az valami olyasmi volt, amiért igencsak hálásnak kellett lennem.

Belekortyoltam a levesbe. Nagyon finom volt. Sós és ízletes. Egyszerű. Nem úgy, mint anyám receptje, de hasonlóan.

– Jó?– kérdezte meg Ella, bár elég nyilvánvaló volt abból, ahogyan minden egyes falatot elfogyasztottam, hogy ízlett.

– Finom – mondtam, miután kiürítettem a tálat. Ez volt az első igaziétkezésem a betegségem óta, és belülről felmelegített. Vagytalán Ella volt az, a combja az enyémhez szorult, csak egy vékony anyag és aszoknyája volt köztünk. Vajon sejtette, hogy teljesen meztelenül vagyok itt?

Valószínűleg nehéz volt figyelmen kívül hagyni a vonzalmam bizonyítékát, ami átütött a lepedőn. Nyugi fiú, parancsoltam, de nem lehetett uralkodni a farkamon a közelében.

Sajnos a leves befejezése azt a nem kívánt hatást váltotta ki, hogy felálltés a konyhába ment.

– Azt hittem, te nem főzöl – szólítottam meg, és a lepedőt az ölem fölé gyűrtem, hogy megpróbáljam elrejteni a merevedésemet.

– Nem is főzök.– Átkukucskált a pult fölött, játékos vigyorral az arcán. – Ezkonzervleves volt.

Tátva maradt a szám.

– Hazudsz!– vádoltam, nem akartam elhinni.

– Soha nem hazudnék a levesről.– Visszajött az ágy feléegy újabb teli tállal. – Ettél konzervlevest, és ízlett neked.

– Beteg vagyok – ellenkeztem. – Nem tudom, mit beszélek. Elment az eszema láztól.

– Ismerd be! – Egy újabb teli kanalat nyújtott felém. – Ízlett neked.

– Soha!– De a gyomrom éhes korgása elárulta az igazságot.

A francba!

Ella felvonta a szemöldökét.

– Akkor nem bánod, ha ezt megeszem?

– Hát, talán csak szeretem, ha etetsz – ajánlottam fel, még mindig nem hajlandóan arra, hogy elfogadjam a vereséget a konzervleves miatt. Konzervleves!

– Mmhmm.– Ella az ajkához emelte a kanalat, a gyönyörű, dús ajkaihoz,és belekortyolt. Már megint a fenébe.

– Te furfangos kis boszorka – mormoltam. – Add ide azt a levest!

Vigyorgott, amikor átadta, és alig kárörvendett, amikor felfaltam a második tányérral.

– Szóval, mi a helyzet ezzel a levessel?– kérdeztem, miután jóllaktam.– Úgy tűnik, elég intenzív a kapcsolatod vele.

Ella egy kicsit elpirult – a fenébe is, mennyire szerettem, amikor elpirult.

– Csak biztonságban érzem magam tőle, azt hiszem – ismerte be. – Nagyon szorongok, ha van valami, amit nem tudok megtennia fellépések előtt. És ez nagyon rossz volt, amikor fiatalabb voltam. Nem tudtamsemmit sem enni napokkal az előadás előtt. Szóval a szüleim, akik nem igazán főztek,mindig ezt adtak nekem utána, mert még mindig annyira feldúlt volt a gyomrom, hogy nem tudtam mást kezelni. És azt hiszem, hogy nagyon megnyugtatónak találtam, mert egy idő után elkezdtem asszociálni rá, hogy megnyugodhattam, hogy vége van. Segített, hogy egy kicsit kevésbé érezzem magam elveszettnek.

– Nem vagy elveszett – nyúltam a kezéért. – Itt vagy velem.

Erre elmosolyodott.

– Csak van valami a levesben, amit nem igazán tudok megmagyarázni. Nem vagyok stresszes, ha megérzem az illatát. Ha parfümként viselhetném,megtenném, de az valószínűleg furcsa lenne.

– Nem is tudom, miértlenne furcsa.– Rákacsintottam. – De valószínűleg egy csomó éhes idegen követne téged. Engem is beleértve.

– Te nem vagy idegen – javított ki. – Furcsa, de nem idegen.

A mellkasomra tettem a kezem.

– Meghatódtam.

Ő a fejemre tette az egyiket.

– Valóban az vagy.

– Aú! – Úgy tettem, mintha megrándulnék. – Te minden sráccal ilyen kedves vagy, akivel randizol?

– Nem.– A hangja elcsendesedett. – Csak azokkal, akiket kedvelek.

Ez lett volna a tökéletes pillanat, hogy megcsókoljam. Hogy magamhoz húzzam,és a meztelen, fájdalmas testem alá gurítsam, majd a lábai közé feküdjek, hogy pontosan ott érintsem meg, ahol tudtam, hogy ő is ezt akarja,és addig simogassam, amíg fel nem sikolt, mielőtt mélyen belé hatolok.

Ez lett volna az a pillanat, ha nem lettem volna félig halott az influenzától, és ha nem csörgött volna a mobilom.

– Majd én felveszem.– Ella felpattant, láthatóan zavarba jött a beismerésétől, attól a beismeréstől, ami egyszerre izgatott és gerjesztett olyan intenzív fantáziát bennem. Annak ellenére, hogy a telefonom éppen a másik éjjeliszekrényen volt, mégis odament és megkerülte az ágyat, hogy felvegye. Még szerencse, különben előre kellett volna hajolnia,és még ha beteg is lettem volna, ez nem akadályozott volna meg abban, hogy megragadjamés addig csókolgassam, amíg mindketten elvesztettük volna az eszünket.

– Halló? – vette fel a telefont. – Ó, üdv, Mr. Matson.

Remek. Az apám.

– Jake beteg, úgyhogy én csak itt vagyok, hogy segítsek neki.– Szünet következett, ésa nő oldalpillantást vetett rám. – Én egy... barát vagyok.

Apám mindig is jól el tudta simítani a helyzeteket, még akkor is, ha nem voltfizikailag jelen. A mai este nyilvánvalóan nem volt kivétel ez alól a szabály alól.

– Aha. Hát persze. Igen, én is nagyon örültem a találkozásnak.

Ella leengedte a telefont.

– Az apád – mondta, és átnyújtotta a telefont. Néztem, ahogyan ringatózott a tökéletes feneke a bő szoknyájában, ahogy elsétált az ágytól, ésvisszament a konyhába, és megpróbáltam elűzni a felbukkanó fantáziákat.

A fülemhez emeltem a telefont.

– Szia, apa – mondtam, és megpróbáltam a lehető legbetegebbnek hangzani, bár tudtam, hogy apa nem akarja elhúzni az időt, mivel a kettőnk közötti leghosszabb beszélgetés rekordja kb.öt percig tartott.

– Szörnyű a hangod – mondta durcásan.

– Ja.– Hangosan köhögtem, és próbáltam figyelmen kívül hagyni Ella közömbös pillantását a konyhából. – Influenzás vagyok.

– Akkor igyál sok folyadékot, és pihenj egy kicsit! – Ez körülbelül olyan atyaiasvolt, amennyire apám tudott. Biztos voltam benne, hogy a dolgok másképp alakultak volna, ha anyám még mindig élne, de ezek az emlékek egyre távolabb és távolabb kerültek tőlem, és helyükre a férfi lépett, aki nem igazán tudta, hogyan kapcsolódjon hozzám. És ugyanez igaz fordítva, feltételeztem.

– Igen, rajta vagyok – mondtam neki.

– Ez az Ella kedvesnek hangzott.

Valami, amiben mindketten egyetértettünk.

– Az is– mosolyogtam rá, ő pedig visszamosolygott.

– Még mindig jól mennek a dolgok az étteremmel?– kérdezte apa.

– Igen.– Az évek tapasztalata azt súgta nekem, hogy nem igazán volt kíváncsi a részletekre. Egészen biztos voltam benne, hogy azt sem tudta, melyik étteremben dolgozom,pedig már négy éve ott voltam. Egyszer sem jött oda enni.

Egy ideje már nem kérdezősködtem.

– Az jó.

– Igen.– Hosszú szünet következett, és hallottam, hogy megköszörüli a torkát.

– Nos, remélem, jobban érzed magad, fiam.

– Kösz, apa.

– Később beszélünk.

– Oké.

Miután letette, hátradőltem a párnámon. Nos, ha egy merevedésgyilkost kerestem, akkor kaptam egyet. Hirtelen kimerültem.

– Hagylak pihenni.– Ella jelent meg az ágyam lábánálaggódva, de szerencsére nem kíváncsiskodott. A mai este nem volt alkalmas arra, hogy beszéljünk a szüleimről. És bár azt akartam, hogy maradjon, tudtam, hogy valószínűleg az alvásra van most szükségem.

– Biztos, hogy nem akarsz itt maradni, és nézni, ahogy alszom?– cukkoltam.– Úgy hallottam, hogy elég jóképű alvó vagyok.

– Bár biztos vagyok benne, hogy sokkal vonzóbb vagy, amikor alszol….– vágott vissza Ella.

– Jaj– mondtam, de imádtam ezt a nem-kiállhatatlan oldalát.

– … azt hiszem, jobb, ha ezt a menetet kihagyom – fejezte be.

– Rendben.– Fölfelé nyújtottam a karomat, és nem hagytam ki, hogy a szeme lefelé szökkenta csípőmön mélyen lógó lepedőre. – De amint újra harci formában leszek,nem lesz kifogás. Megegyeztünk?

A tekintete találkozott az enyémmel, és nem tágított. Csupa forróság volt.

– Megegyeztünk– mondta.