29.-30. Fejezet

 

29. fejezet

ELLA

 

 

Fordította: Calliope

 

Hogy mehetett minden tönkre ilyen gyorsan? Valahogy, a pánikrohamom utóhatása alatt, és a maradék dühömben Markkal kapcsolatban, hagytam, hogy a bizonytalanságom beszéljen helyettem, és ostobán azt javasoltam, hogy tartsunk szünetet. Mit vártam, mi történik? Tényleg azt vártam, hogy Jake figyelmen kívül hagyja a kérésem, a karjaiba vesz, és eléri, hogy elfelejtsem mindazt a sok szar dolgot, ami történt az elmúlt pár órában? Nem, persze, hogy nem.

Azt tette, amit mindenki tenne, amikor szembe találja magát az elutasítással. Amit én is tettem volna. Amit alapvetően tettem. Elment. Kiszállt.

Nem tudom hibáztatni. Nyilvánvaló, hogy össze voltam zavarodva.

Mit gondoltam az elmúlt hetekben? Ez nem én voltam. Nem az a fajta lány voltam, aki összejön egy olyan sráccal, mint Jake. Én az a lány voltam, akinek pánikrohamai voltak minden egyes alkalommal, amikor közönség előtt próbált játszani. Ugyanaz a lány, aki ostobán azt gondolta, hogy megnyerhet egy versenyt, aminek a feltétele az, hogy közönség előtt kell játszani. Marknak igaza volt. A bírák elnézők voltak. De nem az utolsó körben. És itt voltam, bolondoztam valami sráccal. Valami sráccal, aki gyengévé tette a térdeimet, és a pulzusom száguldott tőle és a szívem…

Nem. Nem fogom a szívem bevonni ebbe.

Jake elment. Én tettem ezt magammal. De jobb volt így. Tényleg. Így volt.

A telefonom csengett.

– El! – Nina hangja derűs volt a másik oldalon. – Rendben, szóval tudom, hogy azt mondtad, hogy nem érdekel, de most, hogy te és Jake randiztok, és úgy tűnik egyre nyitottabb vagy, tudod, vicces dolgokra, tényleg úgy gondolom, hogy átgondolhatnád, hogy elgyere velem ebben az évben a Burning Manre. Olyan szórakoztató. És a meztelenség teljesen választható!

Kinyitottam a számat, hogy nemet mondjak neki, de ehelyett könnyekben törtem ki.

 

Nina a lakásomban volt egy órán belül, jégkrémmel és Channing Tatum filmekkel megpakolva.

– Mindig jobban érzem tőle magam, amikor szarul vagyok – magyarázta.

És még ha az utolsó dolog, amit akartam, az volt, hogy egy másik szexi férfit nézzek, akit nem kaphatok meg, hagytam, hogy elindítsa a laptopon az első filmet, ahogy a matracra másztunk a jégkrémeinkkel. Nem kérdezett semmit, amit értékeltem. Nem akartam beszélni róla. Nem akartam gondolni rá. De pár perc után, nem tehettem róla, és elkezdtem sírni a mentás csokoládé darabokra.

– Hé! – Nina oldalra tette a rockyroadját, és a karjaiba vett. – Shh, shh. – Megsimogatta a hajam. – Akarsz beszélni róla?

– Jake – bömböltem.

– Nos, igen, gondoltam, hogy nem a zongorád – válaszolta. Amikor zavartan néztem rá, bólintott felé. – Az egyetlen másik fontos férfi az életedben – tisztázta.

– Úgy gondolod, hogy a zongorám férfi?

– Nos nagy, gyönyörű és teljesen csendes, hacsak hozzá nem érsz – sóhajtott Nina. – Úgy hangzik, mint álmaim férfija igazából.

Nem tehettem róla, mosolyogtam ezen.

– Mindig úgy gondoltam, hogy a zongorám nő – mondtam neki. – Elegáns, és fenséges.

– Igen, látom. – Nina fejét oldalra döntve nézett rá. – Van neve?

Jake ugyanezt a kérdést kérdezte tőlem egyszer.

Beleástam a kanalam a jégkrémbe. – Nincs.

– Érzékeny pontra tapintottam? – akarta tudni Nina. Amikor nem mondtam semmit, megvonta a vállát. – Nézd, nem kell, hogy elmondj nekem bármit is. Teljesen boldogan ülök itt, és eszek jégkrémet, és nézem ChanningTatumot és a tökéletes hasizmait. De tisztán látszik, hogy zaklatott vagy valami miatt, aminek gondolom, köze van Jake-hez. Szóval, ha akarsz róla beszélni, itt vagyok.

– Szakítottunk – szipogtam a jégkrémembe.

Vártam, félig-meddig azt vártam, hogy Nina azt mondja, hogy tudta, hogy ez fog történni, vagy hogy én tényleg nem voltam Jake típusa, vagy valamelyik változatát annak, amit Mark mondott nekem. De nem tette.

– Akkor hülye – mondta egyszerűen.

A könnyek újra jöttek. – Én szakítottam vele – jajgattam.

– Mit? Miért?

– Nem tudom!

Nina megállította a filmet, és hátradőlt a falamnak.

– Rendben – fonta keresztbe a karjait. – Mondj el mindent, mi történt!

Elmeséltem, hogy nem hívott, és Markot, és a veszekedést. Elszántan figyelt, bólogatott, és összeszorította az ajkait. Amikor kész voltam, felvette a jégkrémét, és bevett egy falatot.

– Rendben – mondta, és úgy nézett ki, mintha a Legfelsőbb Bíróság bírója lenne, aki egy nagyon fontos ügyben elnököl. – Mindketten hülyék vagytok – mondta végül.

– De…

– Nem. – Felemelte a kezét, mintha a végső döntést hozta volna meg. – Ez ugyanannyira a te hibád, mint az övé. Ő hívhatott volna. Te megértőbb is lehettél volna, hogy volt egy rossz éjszakája, és ki kellett engedni a gőzt. Nem kellett volna megpróbálnia megmondania neked, hogy kivel töltheted és nem töltheted az idődet. Nem kellett volna úgy reagálnod, hogy szakítasz vele. És neki nem kellett volna elfogadnia ezt, mivel teljesen magadon kívül voltál, amikor csináltad. Szóval mindketten hibásak vagytok. – Nina újabb falat jégkrémet vett be. – Így most az igazi kérdés, hogy mit fogsz ezzel kapcsolatban tenni?

– Nem tudom – vallottam be. – Mi van, hogy úgy dönt, hogy a szakítás jó dolog volt?

– Akkor hülye – döntött Nina. – De nem gondolnám, hogy így lesz. Úgy gondolom, hogy megőrül érted. És te is érte.

– Megőrülök érte – mondtam, beismerve mindent neki és magamnak is.

– Jó. – Megszorította a kezem. – Mert kedvelem őt. És szeretlek kettőtöket együtt. Boldoggá tesz téged.

– És kövérré – mutattam rá, emlékezve arra, amit anyukám mondott.

– Soha nem néztél még ki jobban – mondta Nina. – És a tesóm vagy és szeretlek, de szükséged van egy életre Francesen kívül.

– Frances?

– Úgy döntöttem, hogy a zongorád neve Frances– jelentette ki Nina, kanalával rámutatva. – És Frances azt mondja nekem, hogy bármennyire is szeret, mással is kell, hogy eltölts némi időt néhanapján.

– Frances mondta? – próbáltam elrejteni a mosolyomat.

– Ő – folytatta a testvérem. – Azt is mondta, hogy nagyon kedveli Jake-et. Azt mondja, hogy ti jó páros vagytok, és hogy a legjobbat hozza ki belőled. Nagyon büszke rád, hogy színeket viselsz igazából.

– Tényleg? – szorítottam meg a testvérem kezét.

– Aha. És mi ez? – Nina a fejét a zongora felé fordította. – Jaj nekem. Frances azt mondja, hogy ha legközelebb pajzánkosz rajta, tutira takarítsd le, miután végeztél.

– Nina! – csaptam meg megbotránkozva. – Nem voltunk pajzánok a zongorámon.

– Nem? – nézett rám, tisztán látszott, hogy nem hisz nekem.

– Nem… – Egy apró mosoly jelent meg az ajkaimon. – A zongoraszéken volt.

– Tudtam – kukorékolta Nina. – Tudtam, hogy végül is a testvérem vagy. Olyan büszke vagyok!

– Fogd be! – böktem meg, és visszahelyezkedtem az ágyba, hogy nézzem, ahogy Channing Tatum vonaglik, és kivégeztem a jégkrémemet.

 

30. fejezet

JAKE

 

 

Fordította: Calliope

 

– Szarul nézel ki – mondta Dakota, ahogy beléptem délután az étterembe.

– Kösz – motyogtam, fájt a fejem. A délutánt azzal töltöttem, hogy visszajátszottam a vitánkat Ellával újra és újra. Hogy tudtak a dolgok ilyen rossz irányba menni ilyen gyorsan? De tudtam a választ. Az én hibám volt. Hogy nem hívtam, aztán hogy tiszta seggfejként viselkedtem Markkal kapcsolatban. Amint a lakásomban voltam, és újra kezdett működni az agyam, rájöttem, hogy helytelenül viselkedtem. De nem tudtam rávenni magam, hogy lemenjek, és bocsánatot kérjek. Végül is ő szakított velem. Nem tetszett, de el kellett fogadnom. Ugye?

És ahelyett, hogy pihentem volna, azt tettem, amit nem lett volna szabad, amikor másnapos és kiszáradt vagy, és megittam egy teljes kanna kávét anélkül, hogy ettem volna. Így most ébren voltam, de nem voltam tőle boldog egyáltalán.

Futva pillantottam Dakotára, aki tisztára le volt nyűgözve a mosott szar kinézetemtől. – Miért nézel ki jól? Nem ugyanabban a bárban voltunk tegnap éjjel?

– Gondolom, én tudom, hogy hogyan kezeljem a piát– hencegett, átdobva a vállán a fonatát.

– Igen, gondolom.– Ez volt minden, amivel elő tudtam hozakodni, mielőtt az irodámba rángattam magam.

Dakota követett, nyugtalan kifejezéssel az arcán.

– Rendben, szóval ez nem csak másnaposság – csukta be az ajtót maga mögött. – Mi a baj?

A székemben ültem az irodában, amiért nagyon keményen megdolgoztam, és a kezeimbe temettem az arcomat. Lüktetett a fejem.

– Ella és én szakítottunk – motyogtam.

– Mi?! – Dakota sikítása olyan volt, mintha az agyamat nyársalták volna fel, és megrándultam.

– Ne ilyen hangosan, rendben? – könyörögtem, felnézve rá az ujjaim között. – Már elég szarul érzem magam.

– Remélem is. – Összefonta a karjait, és úgy nézett le rám. – Nem tudom elhinni, hogy ezt tetted.

– Mit?

– Azt hittem, hogy már végeztél ezzel az egész alkalmi, gyorsan dobható hülyeséggel – vádolt Dakota.

– Hé! – tartottam fel a kezem. – Ella szakított velem.

– Mi? – Dakota arckifejezése egyből átváltott mérgesből együttérzőbe. – Miért?

– Nem tudom. – Visszatettem a fejem a kezeim közé, mielőtt láthatta volna, hogy hazudok.

De Dakota okos volt, és már túl régóta ismert ahhoz, hogy így megtévesszem.

– Mit csináltál? – vádolt meg.

– Elfelejtettem felhívni múlt éjjel – vallottam be. – Lemerült a telefonom, és olyan részeg voltam, hogy csak hazamentem és bealudtam, és elfelejtettem hívni.

– Rendben. – Dakota az asztalom szélének támaszkodott, és a körmét rágta. – Rendben, ez nem jó, de nem szörnyű. Elmagyaráztad, miért maradtál ki tegnap éjjel?

– Azt mondtam, hogy rossz napom volt a munkában – magyaráztam neki. – Úgy tűnt, megérti.

– De?

– De úgy gondolja, hogy túl gyorsan haladunk. Mindkettőnknek vannak más dolgaink, amire figyelnünk kell.

– Akkor miért nem csak lassítotok? Tartotok egy ķis szünetet, amíg minden rendeződik?

– Nem tudom – mondtam, de már tudtam, hogy lassítani Ellával olyan, mint lassítani egy gyorsvonatot. Beleestem ebbe a lányba, akár akartam, akár nem. Keményen. És most rohadtul elbasztam.

Dakota engem nézett, ahogy mindig, amikor tudta, hogy valamit nem mondok el neki.

– Mi van még? – követelte. – Mit tettél még?

Mély levegőt vettem. – Lehet, megvádoltam azzal, hogy arra használ engem, hogy újra összejöjjön az exével. – Olyan gyorsan mondtam, ahogy csak tudtam, mintha minél gyorsabban mondanám, annál kevésbé lesz mérges Dakota. Nem működött.

– Jake!

– Tudom, tudom. – Megráztam a fejem. – Nézd, tudom, hogy elszúrtam, de nincs semmi, amit tehetek, így továbbléphetnénk és koncentrálhatnánk a ma esti menüre?

– Komolyan? – Dakota a csípőjére tette a kezét, és a leghelytelenítőbb tekintetével nézett rám. – Csak úgy feladod?

– Nézd! – csíptem össze az orrnyergemet, és imádkoztam az enyhülésért. Vagy halálért. – Ez az, amit Ella akar.

– Nem, nem az! – erősködött Dakota. – Feldúlt volt. Helyrehozhattad volna, de csak még jobban összekuszáltad.

– Tudom!

– Akkor mit fogsz tenni?

De nem volt rá válaszom.

 

Nem volt sok időm, hogy azon gondolkodjam, hogyan hozzam helyre a kapcsolatomat – első alkalom, hogy ez a szó nem okozott kiütést – Ellával, mert sűrű éjszakánk volt. Úgy tűnik, hogy Matt Metcalf kritikája kíváncsivá tette az embereket, hogy milyen szörnyű volt az étel, így elég sok ember meg akarta nézni az „utáltételt”, a mi nem eredeti ételünket.

De annak ellenére, hogy az étterem forgalmas volt, a tulaj nem volt elégedett. Életem leghosszabb estéje után félrehúztak, hogy szétrúgják a seggem.

– Meg kell őriznünk a hírnevünket. – Marilyn, a tulaj egy gazdag, régi vágású vendéglős volt. Új tehetségek felkutatására és támogatására specializálódott. De engem sosem kedvelt meg igazán. Úgy tűnt, jobban kedvelte, ha a szakácsok a saját dolgaikat csinálták, mint belülről reklámozni őket. Mindig is nehéz volt rávenni, hogy komolyan vegyen. Valószínűleg az sem segített, hogy igazi púp voltam a hátán, amikor először felvett. De sokat változtam azóta. Sőt, sokat változtam csak az elmúlt pár hétben – bár ez nem látszott a konyhában végzett munkámon. Csak egy esélyre volt szükségem.

Marilyn előttem állt, szőke haját szépen hátra fogta, a száját összeszorította. – Jake, biztos vagyok benne, hogy tudod, hogy vonakodva léptettelek elő, és a tegnapi kritika után, azon tűnődöm, hogy a megérzéseim nem voltak helyesek. De Patricia megígérte nekünk, hogy a korod és tapasztalatlanságod ellenére, képes leszel magadra vállalni az ő felelősségét.

Természetesen tudtam ezt, szó szerint hallottam minden egyes alkalommal, amikor valami balul sült el.

– Megértem – válaszoltam, semmit sem akartam jobban, mint hazamenni, és jó pár napra beájulni. Sajnos, vissza kell jönnöm holnap és a következő nap és az azt követő nap, és folytatnom kell Patricia receptjeinek elkészítését – amik remekek, de nem a sajátjaim.

Aztán emlékeztem arra, amiről Dakota és én beszéltünk múlt éjjel, mielőtt összevitatkoztam Ellával, ami mindent elhomályosított.

– Marilyn – állítottam meg, mielőtt elment volna. Nem terveztem ezelőtt, hogy megteszem ezt a lépést, mielőtt megcsináltam a menüt, amit javasolhatok, de nem hagyhatom csak úgy Matt Metcalf kritikáját. – Tudom, hogy nagyon büszke vagy arra, hogy folytatjuk Patricia stílusában az ételek elkészítését, de gondoltál már arra, hogy az emberek lehet, hogy valami mást szeretnének most, hogy másik séf van a konyhában? Úgy értem, hogy pont ez volt a probléma a kritikában, ugye? Megismételni valamit, amit már amúgy is megcsináltak.

– Mit javasolsz? – Marilyn összefonta a karjait.

– Engedd meg, hogy kipróbáljam a saját menümet – javasoltam. Kétség futott át az arcán. – Egy hét – módosítottam gyorsan. – Csinálunk egy teljesen új menüt egy hétre… Valami mást, újat, de valami olyat, ami még mindig megfelel a Grassfed névnek. Engedd, hogy meghozzam a saját döntésemet, és megcsináljam az ötleteimet főszakácsként – egy olyat, ami a sajátom, nem pedig az elődöm utánzása.

– Egy hét? – Szinte láttam, hogy a fogaskerekek forogtak az agyában.

– Találunk valami szórakoztató nevet hozzá, valamit, ami elveszi a negatív kritikát, és azt sugallja, hogy nem zavar minket. Mint az „Étkezés a Közvélemény Bíróságán”.

Marilyn mosolygott. – Ez tetszik – mondta, és adtam magamnak egy mentális pacsit. – Rendben – egyezett bele egy percnyi gondolkodás után. – Egy hét. Csinálunk valamit a közösségi médiában – semmi nagyot, inkább szájról szájra terjesztést, majdnem, mint egy titkos VIP esemény. De előbb látni akarom a menü javaslatodat. A hét végén.

– Meglesz – mondtam neki, az agyam újratöltve, adrenalinnal megpumpálva. Semmi esély nem volt arra, hogy egy szemhunyásnyit is alszom ma éjszaka. Végül meglett az esélyem, hogy megmutassam ennek a városnak, hogy mire vagyok képes.